Hatvan teqballasztalt kaptak adományként gyermekotthonok

RÉVÉSZ Máriusz
Székesfehérvár, 2020. május 7. Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos teqballozik a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központban tartott adományátadáson 2020. május 7-én. Hatvan teqballasztalt kaptak adományként magyarországi gyermekotthonok a Docler cégcsoport felajánlásaként. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Hatvan teqballasztalt kaptak adományként magyarországi gyermekotthonok, a sporteszközöket csütörtökön Székesfehérváron, a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központban adták át.
Vágólapra másolva!

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, az önkéntességet és adományozást koordináló kormányzati akciócsoport vezetője az átadáson elmondta: a hatvan gyermekotthonban 20-50 gyermek él, tehát jóval

több mint ezer gyereknek okoznak majd örömet a sportasztalok.

Emlékeztetett arra, hogy az asztalokat adományozó Docler cégcsoport sok felajánlást tett már a koronavírus-járvány idején: több mint ezer informatikai eszközt adományoztak, kórházaknak adtak támogatást, eddig összesen több mint 400 millió forint értékben.

Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos teqballozik a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központban tartott adományátadáson, május 7-én. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Simon Attila István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára kiemelte: a kormány célja a családközpontú gyermekvédelem kialakítása,

23 ezer gyermekről gondoskodnak, közülük nyolcezren élnek gyermekotthonokban.

Amíg elérik a célt, vagyis azt, hogy mindegyikük családban nőjön fel, olyan körülményeket kívánnak teremteni, ami

Gattyán György, a Docler Holding alapító-tulajdonosa hangsúlyozta, ott segítenek, ahol szükség van rájuk. Mivel a tanítás lassan befejeződik, a gyerekeknek több szabadidejük lesz, a most átadott asztalokon pedig ötféle sportot lehet játszani. Az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a felajánlott teqballasztalok értéke egyenként kétezer euró (mintegy 700 ezer forint), vagyis

csaknem 42 millió forint értékű sporteszközt adományoztak a gyermekotthonoknak.

Deresné Tanárki Mária, a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatója közölte, hogy Fejérben mintegy 860 állami gondozott gyermek él a gyermekvédelmi ellátórendszerben. A sporteszközökből három jutott a megyébe, egy Fehérvárra, egy Sárbogárdra, egy pedig Dégre.