A kórházat szinte állandóan fertőtlenítik, takarítják

Vágólapra másolva!
Dr. Deutsch Zsuzsa, a Mazsihisz Szeretetkórházának orvos-igazgatója a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az általa vezetett intézmény hétköznapjairól a koronavírus-járvány idején.
Vágólapra másolva!

A főorvos elmomdta, számára nagy nehézséget jelent, hogy az előírásokat betartva nem a kórházból, hanem otthonról kénytelen irányítania az intézményt, mint hozzátette, negyven éve dolgozik a Szeretetkórházban, amit már több mint huszonkét éve vezet, de ilyen drámai helyzettel még nem szembesült.

Persze most sem állhat le az élet, az orvos-igazgató most a betegfelvételt felügyeli, valamint naponta kétszer meghallgatja a kollégái referálását, aki a reggel és a délutáni értekezletek után beszélik meg vele a mindennapos dolgokat. Mindezek mellett állandó kapcsolatot tart fenn a Szeretetkórház ápolási igazgatójával, akinek a feladata a napi jelentések megírása az EMMI, a tisztiorvosi szolgálat felé.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.