Vágólapra másolva!
A büntetés-végrehajtási intézetek felkészültek a járványhelyzetre, valamennyi intézményt fertőtlenítették - mondta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Vágólapra másolva!

Völner Pált azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a Magyar Helsinki Bizottság április elején a koronavírus-járványra hivatkozva levélben kérte az alapvető jogok biztosát, hogy kezdeményezze a büntetés-végrehajtási intézetek zsúfoltságának csökkentését.

Befejeződött a börtönök megelőző fertőtlenítése Forrás: BVOP

Az államtitkár hangsúlyozta:

mint a társadalom többi tagja. Ha lehet valahol izolációt és védettséget biztosítani, akkor azok a büntetés-végrehajtási intézetek - fűzte hozzá.

Nem az NGO-k döntenek arról, mennyien vannak börtönben

Azt, hogy jelenleg Magyarországon mennyien vannak börtönben, a büntetőjog, a nyomozás hatékonysága és a független bírósági ítélet szabja meg - mondta, megjegyezve, hogy az erről való döntést nem kell nem kormányzati szervezetekre, NGO-kra bízni.

Völner Pál közölte,

a Magyar Helsinki Bizottság úgy érzi, hogy az állam mindhárom hatalmi ágában "osztó" szerepe van:

meg akarja mondani a törvényalkotásnak, milyen törvényeket alkosson, a bíróknak, hogy milyen ítéleteket hozzanak, és a büntetés-végrehajtásnál megszabná, hogy ki mennyi időre - vagy esetenként egyáltalán ne - vonuljon börtönbe.