Halálra szúrta a testvérét egy férfi Oroszlányban

Vágólapra másolva!
Leszúrta testvérét egy oroszlányi férfi, a rendőrök őrizetbe vették - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a 26 éves férfi szombat este vita közben

egy késsel mellkastájékon szúrta testvérét, aki a helyszínen meghalt.

Az esetet az egyik szomszéd jelentette be, a rendőrök kiérkezve elfogták a tettest, akit előállítottak és gyanúsítottként kihallgattak - írták.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a férfi ellen emberölés megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását - olvasható a közleményben.