Németh Szilárd: Ezért is kell hermetikusan lezárni a határokat

2020.05.11. 10:44

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Fidesz alelnöke beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában a Magyar honvédség kiemelt feladatairól.

Az államtitkár beszélt a Magyar Honvédség megnövekedett feladatairól, így például arról, hogy mára már 832 intézmény fertőtlenítését végzi a biológiai menetesítő alakulatuk az Operatív Törzs előírásai alapján. Mindezeken túl az idősotthonok élére is katonai parancsnokokat neveztek ki, elsősorban azért volt erre szükség, mert Németh Szilárd szerint elsősorban a fővárosi idősotthonokban növekedett meg a koronavírus fertőzöttek száma, ahogy a halálesetek száma is a legmagasabb.

Mindezek mellett a honvédségnek számos más feladata is van – emelte ki a politikus, mint a határvédelem, főleg a déli határszakaszon. A mostani járvány hatására ugyan csökkent a bejövők száma, ám több mint kétszázezer ember várakozik a Balkánon, Törökországban pedig ennél jóval többen vannak, akik bármikor elindulhatnak. Arról nem beszélve, hogy a bejönni szándékozók a vírus gócpontjaiból indultak el. Most ezért is kell hermetikusan lezárni a határokat, de jelenleg még a tranzitzónák sem fogadnak, elsősorban az ott lévők egészsége védelmében, de a kormány azt sem szeretné, ha ezeken keresztül bárki beérkezhetne.

A teljes beszélgetés itt olvasható.