Hidvéghi Balázs: Az EP a parlamentarizmus karikatúráját csinálja saját magából

HIDVÉGHI Balázs
Strasbourg, 2019. július 16. Hidvéghi Balázs, a FIDESZ-KDNP képviselője az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Strasbourgban 2019. július 16-án. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Az Európai Parlament jó úton halad afelé, hogy a parlamentarizmus karikatúráját csinálja saját magából. Úgy veszi ugyanis napirendre Magyarországot és a koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében hozott magyar törvényt, hogy arról az Európai Bizottság megállapította, semmilyen módon nem sérti az uniós jogot - közölte Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő az MTI-nek telefonon nyilatkozva kedden.
Vágólapra másolva!

Az Európai Parlament (EP) videókonferencia keretében tervezett plenáris ülésén a koronavírus-járvány miatt bevezetett magyar intézkedésekről és azok demokráciára, jogállamiságra és alapjogokra gyakorolt hatásáról tervez vitát.

A képviselő nyilatkozatában kijelentette,

a magyar törvényt illetően az EP korábbi állásfoglalása szándékos hazugságokat és ténybeli tévedéseket tartalmazott Magyarországgal kapcsolatban.

Mint ismert, az Európai Parlament ezúttal nem akarja lehetővé tenni, hogy a magyar kormány képviselője miniszteri szinten fejthesse ki álláspontját a vita során.

"Továbbra is ki fogunk állni Magyarországért és a magyar emberekért. Nem fogunk engedni a magyar érdekekből" - fogalmazott.