Az előző városvezetés tíz éven át azon dolgozott, hogy rehabilitálja a nyolcadik kerületet, ami azóta hatalmas fejlődésen ment keresztül. Javult a közbiztonság, az egészségügyi ellátás, számos fejlesztés valósult meg. A baloldali polgármester viszont úgy tűnik, a régi idők hangulatát kívánja visszahozni, szemlátomást mit sem törődve azzal, hogy döntéseivel a kerület lakóinak az életét nehezíti meg. Ennek legújabb feltűnő példája, hogy a korábban az áldatlan állapotok miatt bezárásra ítélt Auróra kocsmát mégsem zárják be, emiatt megint nem lesz nyugalmuk a lakóknak. A Népszínház utcában pedig az egyik kereskedő dobozvisszaváltó automatát helyezett ki, melynek eredményeként kígyózó sorokban állnak a hajléktalanok.

Kosz, bűz és zaj jellemzi az Auróra utcát napjainkban – írja a Ferencjozsef.blog.hu a helyiek beszámolóira hivatkozva. Az előző városvezetés a probléma forrását, az Auróra kocsmát bezáratta volna, de az új városvezetés - Pikó Andrással az élén -, akik rendszeres látogatói a helynek, a határozatot visszavonták. Ez azért sem meglepő, mert az egyik momentumos önkormányzati képviselő saját bevallása szerint az egyik alapítója a hírhedt klubnak – írja a blog, de a Budapest Pride-ot is innen szervezik.

A lakók most ugyan fellélegezhettek, mert a veszélyhelyzet miatt a klub sem lehet nyitva,

de már most aggódnak amiatt, hogy mi lesz, ha vége a korlátozásnak, és visszatérnek a randalírozók.

Teljes nyugalom azért most sincsen, hiszen Pikó András és csapata a kertben főznek, állítólag a rászorulóknak, a járvány idején. Egy lakó szerint azonban ezt olyan higiéniai körülmények között teszik, amit ha az ÁNTSZ látna, az egész utcát lezáratná.

Ez legyen az ő bajuk, ami viszont már zavaró az itt élőknek, hogy a főzés mellett italoznak is, és sok esetben hangoskodnak

– mondta az egyik lakos, aki fényképekkel bizonyította, hogy Pikóék mit hagynak egy-egy főzést követően maguk után. A blog információi szerint a városvezetés, a nézeteltérések rendezése érdekében mediátorokat fogadott, akik majd csillapítják a kedélyeket.

A főzés után hagyott maradványok az Aurórában.Forrás: ferencjozsef.blog.hu

Hajléktalanokat csábító ökopont

Azonban nem csak az Auróra utcában jellemző a régi nyolcadik kerületet idéző hangulat. Nem messze a Népszínház utcától

egy kereskedő sörös doboz-automatákat helyezett ki.

A dobozokért kapott pénzből pedig az ügyfelek vásárolhatnak. A szolgáltatást elsősorban a hajléktalanok használják ki, olyan sokan érkeznek ide, hogy az Auróra kocsmáig áll a sor. A járványveszély idején különösen veszélyes, hogy tömegek állnak sorba a boltnál, a lakók pedig kénytelenek az autók között közlekedni.

Tömegek állnak sorban a járvány idején, hogy visszaváltsák a sörös dobozokat.Forrás: ferencjozsef.blog.hu

Utcai takarítást már nagyon régen láttunk, annál több az emberi ürülék, a bűz, a kosz

– mondja egy, az önkormányzat működését is jól ismerő környékbeli, aki azt is elmondta: sok ismerőse bízott Pikóban és az ígéreteiben, de hatalmasat csalódtak.

Ez a környék rövid idő alatt olyan szinten pusztult le, hogy joggal érezzük azt, hogy visszatértünk a nyóckerbe

– vonta le a következtetést egy másik lakó.