Karácsony Gergely most éppen 85 fa kivágásáról döntött

Vágólapra másolva!
Veszélyhelyzeti jogkörével élve tegnapi döntésével 85 fa kivágására adott engedélyt Karácsony Gergely - vette észre az Origo a főváros honlapján. Ez nemcsak azért visszás, mert főpolgármester-jelölti kampányának hangsúlyos eleme volt a fák és a környezet védelme, hanem amiatt is, mert a járvány elleni védekezéssel jóval kevesebbet foglalkozik. Elég csak a fővárosi fenntartású otthonokra gondolni: a Pesti úti idősotthonban továbbra is kiugróan magas a koronavírusban meghaltak és a fertőzöttek száma. A baloldali főpolgármester továbbra sem hajlandó személyesen megnézni, mi van a Pesti úti idősotthonban, holott a főváros a fenntartója az intézménynek. Egy felelős főpolgármester - mint amilyen Tarlós István volt - már régen elment volna a helyszínre tájékozódni.
Vágólapra másolva!

"Vegyük vissza a tiszta levegőt, a fákat, a parkokat, amiket lassacskán mind elvesznek. Ez a kötelességünk, különben a gyerekeink már egy olyan városba fognak születni, ahol nem jó élni."

"Nem elég a klímaváltozás fokozódó fenyegetése, továbbra is lépten-nyomon hallani újabb fakivágásokról. Budapestnek azonnali fordulatra van szüksége: óvnunk és fejlesztenünk kell a meglévő zöldfelületeinket, valamint újakat kell kialakítanunk városszerte."

"Megóvjuk a város fáit, újakat ültetünk, és gondoskodunk róluk, hogy a budapestiek eljövendő generációinak biztosítsanak friss levegőt."

Ez csak néhány kiemelés Karácsony Gergely főpolgármester-jelölti programjából, amely a fákkal foglalkozott. Ennél jóval többször szerepelt a téma a 40 oldalas anyagban: összesen tizennégyszer olvasható a "fa" szó ilyen-olyan szövegkörnyezetben. Ebből normális esetben az következne, hogy az októberben megválasztott polgármesternek kiemelten fontos a természet, és a környezet védelme.

Ehhez képest tegnap a főváros hivatalos oldalán megjelent egy fakivágásról szóló főpolgármesteri határozat. E szerint

Karácsony 85, a Zrínyi úton lévő fa kivágására adott engedélyt.

Mint ismert, a járvány miatt életbe léptetett különleges jogrend idején a főpolgármester egy személyben gyakorolhatja a Fővárosi Közgyűlés feladat- és hatásköreit, így ezt a döntést (is) egy személyben hozta meg. Kérdés, hogy nem lehetett-e ennél fajsúlyosabb témát találni akkor, amikor a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthon az ország járványügyi gócpontjává vált. Az intézmény lakói közül 44-en haltak meg, és több százan fertőződtek meg.

Ahogy többször megírtuk, Karácsony Gergely arra is képtelen volt, hogy személyesen odamenjen és megnézze, mi van a Pesti úti idősotthonban, hogy vannak az ott élő idős emberek. Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy elképzeljük: Tarlós István már az első nap személyesen tájékozódott volna, ha az általa felügyelt intézményben ilyen járvány tört volna ki.

Forrás: Budapest.hu

Sokan csodálkoznak amiatt, hogy Karácsony a veszélyhelyzet adta korlátlan hatalmát nem a járvány elleni küzdelemre használja. Múlt heti cikkünkben arra jutottunk, hogy a baloldali politikus a védekezés helyett

  • saját kádereinek bebetonozását, megjutalmazását tartotta szem előtt (fizetésemelés a fővárosi cégek vezetőinek),
  • felelőtlen döntéseket hozott (BKK-járatok ritkítása a járvány tetőpontján), vagy
  • szakmaiatlan kérdésekkel foglalkozott (értelmetlen sebességkorlátozás).

Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője egy áprilisi internetes bejegyzésében pedig azt összegezte, Karácsony Gergely milyen rendeleteket hozott a veszélyhelyzet ideje alatt.