Akár kilenc hónapra is csökkenhet az örökbefogadási eljárás

család A hazai örökbefogadás jelene - Interjú a Gólyahír Egyesület elnökével
Vágólapra másolva!
Felére csökken az eljárás hossza, így lehetőség lesz arra, hogy akár már kilenc hónap alatt megtörténjen egy örökbefogadás - mondta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán. A műsorban elhangzott, hogy az erről szóló törvényjavaslatot kedden nyújtotta be az Országgyűlésnek az Emmi.
Vágólapra másolva!

Fülöp Attila hangsúlyozta, hogy az egyszerűbb, gyorsabb örökbefogadás a cél, és az, hogy még több támogatást és segítséget kapjanak az örökbefogadásra jelentkezők.

Kikezdhetetlen kiindulópont, hogy amikor ezek a célok jogszabályi formába kerülnek,

az örökbefogadásra váró gyermekek érdeke és jövője az elsődleges szempont

- fogalmazott. Segítség az is, hogy a javaslat szerint a dolgozó szülőknek az örökbefogadás után a munkáltató tíz nap munka alóli mentességet biztosít - jegyezte meg.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Elmondta azt is, hogy évente körülbelül ezer örökbefogadás történik Magyarországon, és a jelentkezők leginkább újszülöttet szeretnének, ezért a potenciális örökbefogadók számának növeléséért

az Emmi javasolta az örökbefogadó és a gyermek közötti lehetséges korkülönbség növelését.

Eddig negyvenöt év lehetett a maximális különbség a gyermek és örökbefogadója kora között, ezt az Emmi a háromévesnél idősebb gyerekek esetében ötvenre emelné - közölte Fülöp Attila.