Karácsony folyamatosan facebookozott kedden is, amikor 44-re emelkedett az áldozatok száma a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthonban

2020.05.13. 11:03

Elképesztő posztmennyiséget rakott ki Karácsony Gergely közösségi oldalára kedden - azon a napon, amikor 44-re emelkedett a halálos áldozatok száma a Pesti úti idősotthonban. A kormány a parlament hétfői ülésén azt kérte a főpolgármestertől, hagyjon fel a Facebook-politizálással, és helyette a cselekvésre koncentráljon. 

Egyre többen bírálják Karácsony Gergelyt amiatt, hogy a járvány alatt konkrét cselekvés helyett a közösségi oldala mögé bújik, Facebookról próbál meg irányítani egy közel két millió lakosú világvárost.

Sorban rakja ki a posztokat

A tegnapi nap kritikusait igazolta, hiszen huszonnégy óra leforgása alatt

a főpolgármester öt posztot rakott ki közösségi oldalára.

Így kedden követői találkozhattak 

  • egy Bardóczi Sándorról, Budapest főtájépítészéről készült imidzsfilmmel;
  • Balogh Samunak, a kabinetfőnökének a kerékpáros útmutatásával;
  • egy pár soros írással, amellyel az idősotthonok ügyében a kormányra próbálta meg áttolni a felelősséget;
  • - egy kis késéssel közzétett - rövid poszttal, amellyel az ápolóknak mondott köszönetet.
  • a "Lág Báómer autós barbecue" elnevezésű esemény reklámozásával.

Karácsony jól láthatóan belelendült a posztolásba, csakhogy a virtuális világon kívül, a való életben komolyabb problémák is vannak.

Gyakori pillanat a Városházán: Karácsony Gergely főpolgármester facebookozik cselekvés helyettForrás: Karácsony Gergely Facebook-oldala

A Pesti úton közben terjed a vírus

A fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthon ugyanis az ország járványügyi gócpontja lett, rengeteg a meghalt és fertőzött idős ember az intézményben. Éppen aznap, amikor a főpolgármester nagyban facebookozott, érkezett a hír, miszerint az otthon lakói közül már 44-en vesztették életüket a vírus miatt. Mint ismert, nemcsak a Pesti úton, hanem más fővárosi idősotthonokban is felütötte a fejét a járvány. 

Bár kaotikus állapotok uralkodnak ezekben az intézményekben, Karácsony mindezidáig nem látogatta meg az otthonokat. Így nem tájékozódott személyesen a kialakult helyzetről, ami egész biztosan nem segíti elő a járvány elleni védekezést. 

Felszólítás a főpolgármesternek

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára hétfőn a parlamentben arra szólította fel Karácsonyt, hogy hagyja abba a Facebook-politizálást, és helyette fordítsa energiáit a fővárosi idősotthonokra.

KAPCSOLÓDÓ CIKK