Maruzsa Zoltán: Egyre többen veszik igénybe a gyermekfelügyeleti lehetőségeket

PROHÁSZKA Ottokár
Győr, 2020. március 16. A bútorokat fertőtleníti egy óvónő a győri Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda egyik óvodai csoportszobájában 2020. március 16-án. Az intézmény több mint százfős óvodájába ezen a napon egy gyereket sem vittek be. A koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott intézkedések keretében ettől a naptól Győrben is bezárnak a bölcsődék és az óvodák. Az önkormányzati, egyházi és alapítványi fenntartású intézményekben kizárólag gyermekfelügyeletet biztosítanak azoknak, akik semmilyen formában nem tudják megoldani gyermekük felügyeletét. MTI/Krizsán Csaba
Vágólapra másolva!
Egyrészt sokaknak elég már az otthonlétből és a gyermekek oktatása kapcsán rájuk is háruló többletfeladatokból, de másrészt, ha kötelezően iskolába kellene küldeni a gyermekeket, akkor az megijesztené őket, mondta Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár az Origónak.
Vágólapra másolva!

A szülők mennyire beszélnek arról, hogy szeretnék, ha lenne iskola?

Ha nagyon leegyszerűsítenénk a képet, akkor azt mondhatnánk, hogy egyrészt sokaknak elég már az otthonlétből és a gyermekek oktatása kapcsán rájuk is háruló többletfeladatokból, de másrészt, ha kötelezően iskolába kellene küldeni a gyermekeket, akkor az megijesztené őket. Egyszerre van tehát jelen a normalitáshoz való visszatérés vágya, illetve a gyermekek, a család megfertőződésétől való félelem.

Jelenleg hogyan áll a gyermekek iskolai felügyelete, mennyien veszik igénybe?

A magyar köznevelés március 16-tól állt át az új, tantermen kívüli, digitális munkarendre.

Hasonló kötelezettsége volt az óvodafenntartóknak is. Kezdetben ezt a lehetőséget naponta országosan az iskolákban 3-400 tanuló, az óvodákban 3-4000 gyermek vette igénybe, az óvodák esetén azzal a megszorítással, hogy egyes településeken be sem zárták az óvodákat, de a létszám ott is erősen lecsökkent. Az igénybevevők száma lassan, de azóta folyamatosan emelkedik, május 11-én például az iskolákban 2200, az óvodákban pedig 22 668 gyermek felügyeletét látták el.

Egyre többen veszik igénybe a gyermekfelügyeleti lehetőségeket Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Mit tehetnek a szülők, ha elfogy a szabadságuk?

A gyermekfelügyelet lehetősége nyitva áll. Az óvodai felügyeletet az óvodákat felügyelő önkormányzatok, az iskolai felügyeletet pedig a tankerületek és a szakképzési centrumok látják el, jelenleg is minden tankerület honlapján megtalálható, hogy melyek a gyermekfelügyeletre kijelölt intézmények.

Mik a szülői visszajelzések az iskolai felügyeletről?

A lényeg azonban az, hogy a kiscsoportos felügyelet és az étkezés megoldott.

Vannak-e területi adatok arról, hogy hol veszik igénybe a legtöbben?

Intézményi szintű felméréssel rendelkezünk, azt mondhatjuk, hogy városokban ez sokkal gyakoribb, ami nem meglepő, egy faluban a sokszor helyben lakó rokonság körében a felügyeletet akkor is könnyebb megszervezni, ha a szülők dolgoznak.