Varga Judit: Brüsszel hallgassa meg a magyar álláspontot is!

Varga Judit, Magyarország Igazságügyi minisztere, 2020.02.10., Budapest
Varga Judit, Magyarország Igazságügyi minisztere. 2020.02.10 Budapest Fotó: Csudai Sandor - Origo
Vágólapra másolva!
Varga Judit továbbra is elvárja, hogy Brüsszel biztosítson felszólalási lehetőséget a magyar kormánynak az Európai Parlamentben (EP) a Magyarországgal kapcsolatban zajló plenáris vitán.
Vágólapra másolva!

Varga Judit szerdán, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában nyilatkozva kifejtette, továbbra is kérdéses, hogy hozzászólhat-e a magyar koronavírus-törvényt érintő vitához, pedig a jogállamiság, a tisztességes eljárás és a demokrácia összes alapelve ezt kívánná. Ezek olyan alapértékek, amelyeket "álságosan és folyamatosan" számon kérnek Magyarországon - tette hozzá.
A tárcavezető morálisan elítélendőnek nevezte, hogy az európai baloldali frakciók akkor foglalkoznak újra a magyar jogállamisággal, amikor emberek ezrei halnak meg és milliók veszítik el az állásukat Európában a járvány miatt.

"Nem vagyok meggyőződve afelől, hogy emögött nem a magyar baloldali EP-képviselők kezdeményezése áll, és nem ők fogják a tollat" - mondta.

Varga Judit azt kérdezte, ha már sor kerül erre a vitára, miért nem első reflex az EP részéről, hogy meghívja a magyar kormányt.

"Nagyon lejteni fog a pálya abban az irányban, hogy megint meghallgassuk a szokásos vádakat az országgal szemben" - fogalmazott. Hangsúlyozta, kötelességének érzi, hogy akármilyen áron is, de elhangozhasson az ezzel ellentétes álláspont, hogy a vitát követők közelebb kerülhessenek a valósághoz.

Az igazságügyi miniszter kitért arra is, nincs írott szabály arra, hogy ki képviselje a kormányokat a plenáris ülés vitáin. Több alkalom volt arra, hogy egy államtitkár képviselt egy országot a hetes cikkely ügyében - mondta, majd hozzátette, ráadásul rendkívüli idők vannak, az állam- és kormányfők "nem Brüsszelbe járnak, hanem a saját országukban irányítják a védekezést".

Aláhúzta, Brüsszelnek egyetlen demokratikus válasza, hogy engedélyezik jelenlétét, egy ezzel ellentétes lépésnek pedig diplomáciai következményei lesznek.
Varga Judit emlékeztetett, az Európai Bizottság is megerősítette, hogy a magyar koronavírus-törvény összhangban van az európai normákkal.

Varga Judit, Magyarország igazságügyi minisztere. Fotó: Csudai Sándor - Origo

A magyarok egészségét és a gazdaságot védi a kormány

Kiemelte, a magyar kormány olyan intézkedéseket hoz a veszélyhelyzetben, amelyek az emberek élet- és egészségvédelmét szolgálják, illetve a gazdasági károk minimalizálására törekszik.
Orbán Viktor miniszterelnök kedden levélben válaszolt az EP elnökének, David Maria Sassolinak, aki csütörtökre meghívta a kormányfőt a testület Magyarországgal kapcsolatban zajló plenáris vitájára. A kormányfő ebben kifejtette, jelenleg minden erejét és energiáját a járvány elleni védekezés köti le, így a magyar kormány képviseletében Varga Judit igazságügyért és európai uniós ügyekért felelős miniszter tud részt venni a vitában. A miniszterelnök arra is felhívta az EP-elnök figyelmét, hogy az Európai Tanács soros elnöksége képviseletében egy államtitkár lesz jelen.