Folyamatosan nő a forgalom a közutakon

Koronavírus, vírus, járvány, autópálya, tranzitforgalom, tranzitút, tranzitforgalomtól elzárt pihenő, M3 autópálya, közlekedés, Galga pihenőhely
Vágólapra másolva!
Az elmúlt hetek alatt folyamatosan nőtt a forgalom a közutakon - mondta Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Vágólapra másolva!

A vezérigazgató elmondta, arra számítanak, a járványhelyzet csillapodásával

jelentősen nőhet a közutak forgalma is, ezért nagyon fontos, hogy mindenki betartsa a szabályokat.

Hozzátette, erre hívják fel a figyelmet országos kampányukban, amely hétfőn indult. Az akcióban videókkal, rádiós bejátszásokkal ösztönzik az embereket a biztonságos közlekedésre.

A járványhelyzet csillapodásával jelentősen nőhet a közutak forgalma is Fotó: Polyák Attila - Origo

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. május elején azt közölte, hogy áprilisban az e-matrica rendszerben közlekedő

autók forgalma a felére, az e-útdíjrendszert használó teherautóké, kamionoké pedig ötödével esett vissza

a múlt év azonos időszakához képest.

Áprilisban a hazai autók esetében 40, a külföldieknél 90 százalékkal kevesebb járműáthaladást érzékeltek, a teherautók, kamionok esetében a hazaiaknál 15, a külföldieknél mintegy 27 százalékos volt a mérséklődés 2019 áprilisához képest.