Megható szavakkal búcsúznak Szilágyi Istvántól a színésztársai - videó

Szilágyi István, megemlékezés, XVII. kerület, Baptista Szeretetszolgálat gyertyás, zenés megemlékezés, 2020.05.11.
Vágólapra másolva!
Közel egyórás portréfilmet készítettek a Győri Nemzeti Színházban a május 3-án meggyilkolt Szilágyi Istvánról. A film címe: Epizódkirály - írta meg a Bors.
Vágólapra másolva!

A sokak számára Lópici Gáspárként ismert és szeretett színész évekig volt a győri társulat tagja.

Többnyire karakterszerepekre kapott felkéréseket,

a róla készült film címe is erre utal.

Az Epizódkirály főszereplője, Szilágyi István maga is megszólal a filmben

a színház igazgatója, Forgács Péter, és több színész mellett. Azt is elárulta, hogy kapta a becenevét.

Szilágyi István portréja otthonában, a megemlékezésen Fotó: Koncz Márton - Origo

"Básti Lajos beszéd tanárunknál az volt a szokás, hogy névsor szerint megyünk színpadra verset mondani vagy monológot. Egy alkalommal én következtem. Amikor megjött Básti tanár úr, már mentem föl a színpadra, és vártam, hogy beírja az osztálykönyvet.

Mikor beírta, összecsapta, jó kedve volt, mi tudsz Pityi? Sztankay Pista fülében megragadt.

Óra után mondta, hogy Pityi, Pityike, meg másnap, harmadnap, meg negyednap. Egyszer csak azon vettem észre magam, hogy az egész osztály Pityinek hív, majd az egész főiskola, aztán szerintem az egész szakma" - emlékezett vissza Szilágyi István.

A filmet alább nézheti meg:

A 82 éves Szilágyi Istvánt a gyanú szerint fia, a 49 éves Péter verte agyon május 3-án reggel kalapáccsal. A férfit a helyszínen elfogták és letartóztatták.