A koronavírusra hivatkozva változtattak a szerződési feltételeken

Vágólapra másolva!
Kilenc Bács-Kiskun megyei vállalkozás módosított az általános szerződési feltételein a koronavírus-járványra hivatkozva, úgy, hogy az tisztességtelen a velük szerződő vásárlók számára. Ezért a főügyészség perelhárító felhívást juttatott el a cégekhez - áll a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség közleményében.
Vágólapra másolva!

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség áprilisban megvizsgálta kilenc – kecskeméti, soltvadkerti, kalocsai, bajai és lajosmizsei – cég, illetve egyéni vállalkozó általános szerződési feltételeit. Ezek a cégek és vállalkozók többek között

szerszámok, elektronikai termékek, lakberendezési tárgyak, környezetbarát termékek és babaholmik kereskedelmével foglalkoznak, és ezért webáruházat nyitottak.

A vizsgálat során a főügyészség azt állapította meg, hogy a vállalkozások a koronavírus-járványra hivatkozva tisztességtelen általános szerződési feltételeket is megállapítottak. Ez abban nyilvánult meg, hogy a cégek a koronavírus miatt kihirdetett vészhelyzetet, valamint a különleges jogrend során hozott intézkedéseket olyan előre nem látható, ún. „vis maior" eseményként határozták meg, ami részükről

megakadályozhatja vagy késleltetheti a szerződések teljesítését, és kizárták a felelősségüket az ilyen helyzetekben.

Ezenkívül az érintett cégek az egyoldalúan meghatározott szerződési feltételeikben megfosztották a fogyasztókat attól, hogy

szerződésszegés esetén a polgári jog szerinti jogaikat (elállás a szerződéstől, kártérítés kérése) gyakorolhassák.

Ezzel a jóhiszeműség és a tisztesség követelményét megsértve tisztességtelen általános szerződési feltételeket állapítottak meg.

A főügyészség perelhárító kezdeményezésként felhívást juttatott el e cégekhez, hogy módosítsák vagy töröljék a kifogásolt szerződési feltételeket. Ha ezt a cégek a megadott határidőn belül önkéntesen nem teszik meg, akkor

a főügyészség pert indít az érintett vállalkozások ellen a Kecskeméti Törvényszéken.

Ebben az esetben az ügyész a keresetében a kifogásolt szerződési feltételek érvénytelenségének a megállapítását kérheti a bíróságtól.

Hat cég az ügyészi felhívás szerint már törölte vagy korrigálta a kifogásolt általános szerződési feltételeket - áll a közleményben.