Nyugvó szakaszba értünk, a járvány mérséklődik Magyarországon

2020.05.14. 12:55

Nyugvó szakaszba értünk, a járvány mérséklődik hazánkban - hangzott el az Operatív Törzs csütörtöki tájékoztatóján. Szerdán 335 fővel szemben kellett intézkedni a rendőröknek Budapesten, vidéken pedig 66 fővel szemben a védelmi intézkedések be nem tartása miatt.

Csütörtökön újabb védőeszköz-szállítmány érkezik 29 kórházba, idősotthonokba és a mentőszolgálatra – jelentette ki Kiss Róbert rendőr alezredes az Operatív Törzs csütörtöki tájékoztatóján. Mint mondta, két mobiltelefonra letölthető alkalmazás jelent meg: az egyik a hatósági házi karanténban lévőknek az elektronikus ellenőrzését segíti, a másik pedig az úgynevezett vírusradar. Ez az alkalmazás a kontaktkutatást segíti, hogy a hatóságok lássák, mely személlyel érintkeztek több mint húsz percen keresztül. A csütörtökön érvényben lévő hatósági házi karanténok száma 11 084, az elmúlt 24 órában 14 magatartásszegés volt ezzel kapcsolatban - számolt be az alezredes. Szerdán 335 fővel szemben kellett intézkedni a rendőröknek Budapesten, vidéken pedig 66 fővel szemben a védelmi intézkedések be nem tartása miatt. A határon személyforgalom esetén Nagylaknál kétórás várakozásra kell számítani – ismertette Kiss Róbert. 

Mérséklődik a járvány hazánkbanFotó: Csudai Sándor - Origo

Egyre kevesebb az aktív fertőzöttek száma

Újabb 39 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel 3380-ra nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Ez az adat belesimul a több mint egy hete jellemző arányba, amely szerint egyenes arányban van a fertőzöttek számának alakulása.  Meghalt újabb hat krónikus beteg, így 436 főre emelkedett a meghaltak száma, 1169-en pedig már meggyógyultak. 

Az aktív fertőzöttek száma egyre mérséklődik, mára 1775 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 59, a meghaltak 79, a gyógyultak 59 százaléka budapesti vagy Pest megyei. 658 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, és 49-en vannak lélegeztetőgépen – tájékoztatott a legfrissebb adatokról az országos tisztifőorvos.

Müller Cecília elmondta: jelentősen nő a laboratóriumi vizsgálatok száma, amely már 123 258.  Ez azt jelenti, hogy nyugvó szakaszba értünk, a járvány mérséklődik hazánkban. 

Változó munkavállalási körülmények

Müller Cecília elmondta, javuló járványügyi helyzetben a munkavállalás körülményei is változni fognak, eddig sokan voltak home office-ban, de a járványtól függetlenül is lehetőséget teremtett, hogy a munkaadók éljenek ezzel a fajta megoldással. Hozzátette, vannak olyan munkakörök, ahol a jelenlét elengedhetetlen. Sok munkahelyen sokan vannak egy légtérben, ezekre különösen érdemes figyelni, hogy kizárólag egészséges ember menjen be dolgozni. 

Fokozottan ügyeljünk a személyes higiénére is, ha van rá lehetőség, már a belépéskor legyen érintés nélküli kézfertőtlenítő-adagoló, de a naponta többszöri szappanos kézmosás is fontos - kérte a tisztifőorvos. A vírusölő fertőtlenítőszerekkel végzett fertőtlenítést külön érdemes a takarítószemélyzetnek megtanítani, például nem mindegy, mennyi ideig használják ezt a felületen. Az országos tisztifőorvos közölte, hogy nem szabad letörölni ezeket a szereket akkor sem, ha zavarólag hatnak. Nagyon fontos a megfelelő koncentrációban való használat is. Be kell tartani az alkalmazási előírásokat. 

A természetes szellőztetés a legjobb módszer, de ha csak mesterségesen megoldható a szellőztetés, akkor szakemberrel kell elvégeztetni a berendezések tisztítását, fertőtlenítését. Nem javasolt belső levegőkeringtetési rendszerek alkalmazása. Ha a munkahelyen fordul elő megbetegedés, a betegnek szólnia kell a munkáltatójának, és a népegészségügyi hatóság előírásait kell követni. Orvoshoz kell mennie annak, aki beteg. 

A munkahelyi étkezőkben tartsák a megfelelő távolságot az asztalok között, és több ütemben, időben elnyújtva vegyenek részt az étkezésben. 60 fok felett a vírus elpusztul, ezért, ha az ételeket 60 fok felett tartják, nem fertőzhetnek. Álljon kézfertőtlenítő rendelkezésre az étteremben! Mosogatni magas hőmérsékleten kell! 

A munkahelyi konyhában ajánlják a mosogatógépek használatát, mert ez magas hőfokon képes elpusztítani a kórokozókat. Ne feledkezzünk meg a kihelyezett tálcák, kenyérkosarak, sószórók fertőtlenítéséről sem – tette hozzá Müller Cecília.

A távolságtartási szabályokat mindenkinek be kell tartaniaFotó: Csudai Sándor - Origo

Ez lehet a legfőbb károsodás

Újságírói kérdésre válaszolva a tisztifőorvos azt mondta, a térkép a koronavirus.gov.hu oldalon a mindenkori fertőzöttek számát mutatja, változások azért lehetnek, mert a laboreredmény után vizsgálják meg a beteget a járványügyi szakemberek, ekkor korrigálják az adatokat aszerint, hogy hol él a fertőzött.

Müller Cecília úgy véli, egyre több ismeretünk van a kórokozóról, 

a gyulladásos és a fokozott immunreakció mellett egy fokozott véralvadás is keletkezik, a tünetek is ezekből a trombusokból adódnak. A bőrtüneteknek és a többszervi zavaroknak is lehetnek ezek az okozói. Maradandó károsodás is lehet a vége, bár ez viszonylag ritkán fordul elő. Leginkább a tüdőkapacitás némi mérséklődése tapasztalható. 

Elmondta azt is, hogy az UV-sugárzásnak van fertőtlenítő hatása, így a felületeken lévő vírusokat elpusztítja, illetve a meleg levegő kiszárítja azokat.

Müller Cecília ismertette, a csütörtöki adatok szerint 784 fő él idősotthonban a fertőzöttek közül, vagyis 23 százaléka a megbetegedetteknek. Ugyanebben az arányban vannak a meghaltak is. 

Az összes fertőzött 13 százaléka egészségügyi dolgozó, ez az arány a járvány ideje alatt szinte állandónak tekinthető. Jelenleg 45 kórházi osztályban van jelen a vírus, ezek zárlat alatt vannak, nem fogadnak új beteget, ameddig nem tehetőek újra vírusmentessé – hangsúlyozta a tisztifőorvos.

A 11. és 12. héten elvégzett vizsgálatok számának módosítása egy adminisztrációs hiba miatt történt. Ekkor még nem voltak tömeges számban megbetegedések hazánkban – jelezte az országos tisztifőorvos, hozzátéve csak a minták számát korrigálták.  Zala megyében két idősotthont tartanak nyilván, ahol felütötte a fejét a vírus. Az egyikben 43 gondozott és 12 ápoló betegedett meg, 30-an vannak kórházban, és egy időskorú halt meg. A másikban 38 pozitív eset van, és 13-an a személyzetből fertőződtek meg. Huszonhárman vannak kórházban, és hárman elhunytak.