Maszkban és parókában rabolt egy férfi a II. kerületben

Vágólapra másolva!
A rabló kétszer is elment ugyanahhoz a budapesti házhoz, hogy pénzt szerezzen. Első alkalommal sikerült is neki, másodszorra viszont nem, később pedig elfogták a rendőrök.
Vágólapra másolva!

A 39 éves férfi tavaly februárban elment egy II. kerületi családi házhoz, hogy betörjön oda. Magával vitt egy fegyvernek látszó tárgyat, a fejére símaszkot húzott. Betört a házba, és összekészítette azt, amit el akart lopni.

Ekkor hazaért az ott lakó férfi, akit a rabló megfenyegetett a fegyvernek látszó tárgyal, hogy adjon neki pénzt. A házigazda oda is adott neki 1 millió forintot, majd a betörő pedig elmenekült.

2019. május 13-án, ugyanazzal a fegyvernek látszó tárggyal, álruhába öltözve és vörös parókában visszament a II. kerületi házhoz és megvárta az ott élő férfit, hogy megint pénzt szerezzen tőle.

A férfi azonban most nem adott neki pénzt, a szomszéd házak felé segítségért kiabált, erre a támadó elmenekült.

Pár nappal később a rendőrség elfogta a férfit, akit a bíróság le is tartóztatott. Az ügyészség a többszörös visszaeső férfival szemben fegyveresen elkövetett rablás, minősített magánlaksértés és személyi szabadság megsértése miatt emelt vádat. Azt javasolják, ha a férfi beismerő vallomást tesz és lemond a tárgyaláshoz való jogáról a bíróság ítélje 16 év fegyházra és ne lehessen feltételesen kiengedni a börtönből.

A férfi jelenleg egy másik ügyben kapott börtönbüntetését tölti.