Miközben az egész ország a járvány ellen védekezik, kormányzati intézkedések követik egymást, és a fővárosiak is várják a cselekvést, Karácsony Gergely főpolgármester csak "szerencsétlenkedik és bizonytalankodik" - mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője pénteken az MTI-nek.

A frakciószóvivő közölte, hogy Karácsony Gergelynek még az álláspontját sem lehet tudni, mert "arra sem képes", hogy egyértelmű levelet írjon és javaslatot tegyen a kormánynak. A kormánypártok véleményét összegezve úgy fogalmazott, hogy azt se lehet követni, mit akara főpolgármester. Később hozzátette, hogy egyik hétről a másikra meggondolja magát.

Karácsony GergelyForrás: MTI/Balogh Zoltán

Nacsa Lőrinc megjegyezte, hogy Karácsony Gergely egyszer azt mondja, hogy zárva kell tartani Budapestet, aztán meg azt, hogy "ki kell nyitni" a fővárost. Hozzátette, hogy a főpolgármester nem hozza meg a döntéseket időben, nem készítette fel a budapesti idősotthonokat a járványra. Nem gondolja át, hogy mit akar valójában. Nacsa Lőrinc kijelentette, hogy egy járvány közepette nem ezt a bizonytalankodást, tehetetlenkedést várnák Budapest vezetőjétől.