Pénteken megérkezett a Wizz Air 100. gépe Kínából - videó

Szijjártó Péter Wizz Air
Vágólapra másolva!
Pénteken érkezett Budapestre a Wizz Air 100. repülőgépe, amely Kína és Magyarország között szállított egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket Budapestre - derül ki Szijjártó Péter szombat délutáni Facebook-bejegyzéséből. A külgazdasági és külügyminiszter személyesen köszönte meg a pilótáknak a munkájukat.
Vágólapra másolva!

– Belgrádból landolva személyesen is meg tudtam köszönni mind a külügyes logisztikai munkacsoport tagjainak, mind a pilótáknak és a reptéri dolgozóknak az eddigi fantasztikus teljesítményüket - írta bejegyzésében Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter azt is hozzátette, hogy az elmúlt másfél hónapban a Wizz Air gépeivel együtt összesen 130 repülőgép közlekedett a Kína és Magyarország közötti légihídon.

Eddigi összesen 131 110 251 maszk, 1 928 695 izolációs köpeny, 516 280 arcvédő plexi, valamint 3062 lélegeztetőgép érkezett

az országba.

Az elmúlt kettő és a mai nap számai pedig a következők: 3 millió 900 ezer maszk, 5 millió kesztyű és 384 lélegeztetőgép - írta a miniszter.