Az elmúlt tíz év bebizonyította, hogy a magyar emberek akarnak és tudnak dolgozni

Koronavírus, vírus, közterület bővítés, lezárt pesti alsó rakpart, lezárás, kerékpár, bicikli, forgalom, 2020.05.16.
Budapest Restart programnak megfelelően hétvégére átadják a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak a gépjárműforgalom elől lezárt pesti alsó rakpartot, így bővítve a kikapcsolódásra használható közterületeket.
Vágólapra másolva!
A gazdasági helyzetről és Budapest újranyitásáról is szó volt az Operatív Törzs vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

A tájékoztató elején Gál Kristóf, az ORFK szóvivője ismertette a legújabb magyar járványügyi adatokat, ezekről itt írtunk részletesen.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára, miniszterhelyettes azt mondta, fokozatosan és szigorú menetrend mellett elkezdtük az életet újraindítani. Ez azonban nem azt jelenti, hogy visszatérhetünk a korábbi kerékvágásba, hiszen rég nem látott válsággal szembesülünk a gazdaságban, amely azonban nem egyformán érinti a különböző ágazatokat.

"Az áprilisi gazdasági adatok várhatóan letaglózóak lesznek, de elkeserednünk nem szabad, az elmúlt tíz év bizonyította, a magyar emberek akarnak és tudnak dolgozni, fizetésből akarnak megélni" - mondta a miniszterhelyettes. Magyarország jobban vette az akadályokat, mint más országok, az ipari teljesítmény visszaesése EU-szinten 12%, de nálunk csak 10%.

A kormány feladata az, hogy a lehető legtöbb segítséget megadja azoknak az embereknek, akik igénylik az új ismeretek elsajátítását, a munkaerőpiaci siker érdekében. Az informatikai online alapozó tanfolyamra egy hét alatt közel 37 ezer ember regisztrált. Ez egy 8 hetes, ingyenes képzés. Erre a képzésre május 22-ig még lehet jelentkezni, és mindenkit arra buzdít, hogy éljen ezzel a lehetőséggel. Az órák az egyéni igényeknek megfelelően oszthatóak be.

Biciklizők Budapesten szombaton. Ezen a napon jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy a főváros is áttérhet a védekezés második szakaszába Fotó: Csudai Sándor - Origo

Azért is javasolja ennek a képzésnek az elvégzését, mert ez az előfeltétele az augusztustól induló struktúraváltó felnőttképzéseknek is. Azoknak, akik majd részt vesznek ezeken az új képzéseken, 1,2 milliós szabad felhasználású, kamatmentes Diákhitel Pluszt biztosít a kormány. Akit érdekelnek a képzések, látogassanak el a vali.ifka.hu oldalra, ahol több mint 1100 képzés közül lehet választani. Ezek közül 240 részben, vagy egészében térítésmentes. A kormány célja a versenyképesség növelése.

Az a cél, hogy a még tanuló magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek. Csütörtökön sikeresen lezajlottak a szakmai vizsgák. A vizsgákat úgy alakították ki, hogy egészségügyi szempontból biztonságosak legyenek. Elérhető a Diákhitel Plusz, ami kamatmentes és szabad felhasználású. Május 1-ig 8700-an igényelték, ez óriási siker. A Diákhitel 1 keretét augusztus 1-től a duplájára emelik.

Megismételte, hogy a nyelvvizsga-mentesség bevezetése után mintegy 24 ezer diplomát már ki is állítottak, ez folyamatos, mindenki meg fogja kapni, akit érint.

Lesznek online nyelvvizsgák, több mint 2000 ezren jelentkeztek rá, és májusban már meg is kezdődnek.

Lakatos Tibor rendőr ezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője arról tájékoztatott, hogy minden határátkelőn, mind kilépő, mind belépő oldalon akadálytalan a forgalom. A szomszédokkal jól együttműködünk ebben a tekintetben. Összesen eddig 452 859 hatósági ellenőrzést hajtottak végre a hatósági házi karantén szabályainak betartása területén. 990 házi karantént rendeltek el az elmúlt 24 órában, így 10 470 a jelenlegi házi karanténok száma. 745-en regisztráltak a hatósági elektronikus házikarantén-rendszerbe. 546 az aktív felhasználók száma, hiszen 218 embernek már lejárt a hatósági házi karanténja. 4543 távellenőrzést hajtott végre az online rendszer, mindössze pedig 81 rendőri intézkedésre volt szükség a csalások miatt.

Összegezte a tegnapi kormánydöntést (a részletekről itt és itt is olvashatnak), hétfőn 0 órától a kijárási korlátozás hatályát veszti Budapesten. Mindenki köteles a társadalmi távolságot tartani, ez 1,5 méter. Látogathatók a szabadtéri játszóterek, a felnőtteknek maszkot kell viselniük. A 65 felettiek továbbra is csak 9-12 óra között látogathatják az élelmiszerboltokat és a gyógyszertárakat, drogériákat. A piacok tekintetében a kerületi polgármesterek hozhatnak eltérő rendelkezést, de a biztonsági előírások ott is érvényesek.

Az éttermek, kávézók teraszai kinyithatnak, ott lehet felszolgálni, de bent nem lehetnek vendégek. A védőtávolságot asztaltársaságokra kell érteni. A teraszokra szeptember 1-ig nem kell használati díjat fizetni. A szabadtéri strandok kinyithatnak.

Az esküvők, családi rendezvények is megtarthatóak lesznek, a résztvevők határa maximum 200 fő, és ez június 15-től érvényes. A fővárosi egyetemek kinyithatnak, de a védőtávolságokat be kell tartani, a kollégiumok pedig nem nyithatnak ki. Mostantól a védőintézkedések szigorú és következetes betartása a garancia arra, hogy a járvány terjedését megakadályozzuk, mondta Lakatos Tibor.

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa megismételte, hogy a 65 év felettiek fokozott veszélynek vannak kitéve, majd rátért a halottak átlagéletkorára, az elhalálozott nők átlagéletkora 81 év, a férfiak tekintetében ez 77 év. De van 102 éves gyógyult is.

A 102 éves gyógyultnak nincsenek maradványtünetei, és Szlávik tud olyan idősekről is, akik tünetmentesen vagy rendkívül enyhe tünetekkel vészelték át a koronavírusos megbetegedést. Veszélyben vannak a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel küzdők, a koronária betegek, a szívritmuszavarban szenvedők, az infarktuson átesettek és az érelmeszesedésben szenvedők.

A halálozás a gyerekek tekintetében extrém ritka. A magas vérnyomás önmagában nem rizikótényező, amennyiben ezt megfelelően kezelik. Az egyik legelterjedtebb vérnyomásgyógyszer nem súlyosbítja a koronavírusos fertőzést, emelte ki.

A tüdőbetegek nagyobb veszélynek vannak kitéve. Magyarországon a dohányzás következtében viszonylag gyakori COPD-sek (krónikus obstruktív tüdőbetegség) nehezebben tűrik a koronavírusos megbetegedést. Az asztmások is vigyázzanak magukra, de akik közülük folyamatosan szteroidokat kapnak, nem annyira veszélyeztetettek.

A vesebetegek tekintetében a vesepótló kezelésben részesülők nagy veszélyben vannak, mivel új ismeretek alapján a vírus nemcsak a tüdőt támadja meg, hanem véralvadási zavarokat okozva, betegséget okozhat a vesékben, a szívben, az agyban és a májban is. Úgy tűnik, hogy a vírus az egész testet meg tudja támadni.

Az inzulinnal kezelt cukorbetegek sokkal nagyobb veszélyben vannak, mint a tablettákkal kezeltek. A daganatosoknál az immunszuppresszív terápiát kapók vannak nagyobb veszélyben. A gyulladásos bélbetegségben szenvedők is nagyobb valószínűséggel betegednek meg.

A sugárkezelésnek kitettek is veszélyeztetettek, illetve összességében véve a rákos betegek. Az extrém elhízott embereknél mechanikailag nagyon nehéz a mesterséges lélegeztetés megoldása, ezért ők maradjanak otthon. A HIV-gyógyszerek koronavírus elleni felhasználásáról is beszélt Szlávik János.

Olaszországban és New Yorkban egy rendkívül ritka, 2 és 9 év közötti gyerekekre jellemző megbetegedésre lettek figyelmesek. Ez lázzal és nyaki nyirokcsomó-megnagyobbodással, illetve kiütésekkel és a szem kipirosodásával járó betegség. Egy japán gyerekorvos 1960-ban írta le a betegség tüneteit. Ez a vírusbetegségeket követő 1-2 hétben alakulhat ki valamilyen immunmechanizmus alapján. Ezt New Yorkban 100 gyereknél észlelték, közülük 3-an meghaltak. Azt vizsgálják, hogy kapcsolatban áll-e a Kawasaki-szindróma a koronavírussal. Ez akut stádiumban immunglobulinok alkalmazásával jól kezelhető.

Lakatos Tibor az Origo kérdésére elmondta, az Operatív Törzs folyamatosan figyelemmel kíséri a járványhelyzetet, a kórházakat, a fertőzötteket, területi szintre lebontva. Folyamatosan monitorozzák, és felkészülnek mindenre. "Szükség esetén új intézkedéseket léptetünk életbe, vagy az első szakaszból hozunk vissza ilyen intézkedéseket" - összegzett. Arról is beszélt, hogy a külügyminisztérium tárgyal a határnyitásokról, Ausztria még nem tette teljesen lehetővé a beutazást a magyar állampolgárok tekintetében, de ez Ausztria minden szomszédjára vonatkozik. A belépés valószínűleg negatív koronavírusteszthez lesz kötve. A nyitás tekintetében Magyarország a kölcsönösség elvét veszi figyelembe.