Fegyvert fogott egy férfi egy másikra egy debreceni utcán - videó

Debrecen, belváros, pisztoly
Vágólapra másolva!
Egy 28 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként a debreceni nyomozók fegyveresen elkövetett garázdaság miatt a tegnap éjszakai eset után. A megtámadott BMW-st még keresik. 
Vágólapra másolva!

Tegnap este, május 16-án 22 óra körül Debrecen belvárosában egy bolt előtt egy férfi szidott egy üzletből éppen kilépő másik férfit, akit erre nem reagált. Beült az autójába és elhajtott. Ebben a pillanatban

a 28 éves, sárándi férfi elővett egy riasztópisztolyt, amit a távozó autóra fogott.

A rendőrök a helyszínen elkapták a fiatalt, akit a Debreceni Rendőrkapitányságra vittek, ahol

fegyveresen elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt

hallgattak ki. A riasztófegyver egyébként nem volt megtöltve, de ezt is lefoglalták a rendőrök.

Forrás: Police.hu

A Debreceni Rendőrkapitányság kéri, hogy jelentkezzen az a férfi, aki a BMW-vel elhajtott a helyszínről, és azok jelentkezését is várják, akik az eset szemtanúi voltak. Aki tud valamit, elmondhatja személyesen a Debreceni Rendőrkapitányságon, vagy hívhatja az ismert segélyhívó számok bármelyikét.