Bíró elé állhat a bátyai férfi, aki megszúrta a vejét a tejfakasztón

kés, tőr
Vágólapra másolva!
Egy tejfakasztón szabadultak el az indulatok annyira, hogy egy 39 éves férfi életveszélyesen megsebesítette a vejét. Az ügyben vádemelést javasol a rendőrség a szurkáló bátyai férfi ellen.
Vágólapra másolva!

Ahogy már megírtuk, március 22-én este, a gyanú szerint, tejfakasztó bulit tartottak egy bátyai házban, ahol a 39 éves helyi férfi együtt ivott a rokonaival.

Az este során a férfi összeveszett 24 éves vejével.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Az indulatok elszabadultak, és

a 39 éves férfi egy késsel megszúrta a 24 éves áldozatát, aki életveszélyesen megsérült.

A támadót még hajnalban őrizetbe vették a rendőrök. A férfi letartóztatását már elrendelte a járásbíróság. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon pedig lezárták a nyomozást. Az iratokat vádemelési javaslattal küldték tovább az ügyészségnek.