Focizni akartak, kárt okoztak az önkormányzatnak

2020.05.19. 16:51

Két bátonyterenyei fiú együtt focizott a helyi pályán, amit sötétedés után is szerettek volna folytatni. Amikor besötétedett, fel akarták kapcsolni a világítást. Mivel nem bírták kinyitni a kapcsolószekrényt, eltörték, de még így sem sikerült, amit elterveztek.

2018 novemberében történt, hogy két gyerek az egyik helyi iskola mögötti, önkormányzati, műfüves pályán focizott. Sötétedés után kinyitották a kapcsolószekrényt, aminek a belső áramkapcsoló részét zárva találták.Elkezdték feszegetni, majd rugdosni, hogy kinyissák, végül letört az ajtó. Ezek után fel akarták kapcsolni a világítást, de nem volt áram alatt a kapcsoló.

A két fiú ezzel 120 ezer forintos kárt okozott az önkormányzatnak.

Forrás: Origo

A fiatalok és az önkormányzat közvetítői eljárás során megegyeztek egymással. Az önkormányzat nem kártérítést kért, hanem azt, hogy a fiúk végezzenek közmunkát. Ennek eleget tettek, ezért az ügyészség megszüntette ellenük a rongálás miatt indított eljárást.