Hétszáz lélegeztetőgép érkezett két nap alatt Magyarországra

Koronavírus, vírus, ápoló, egészségbiztonság, egészségvédelem, izolációs terem, kórházi ágy, kórházi szoba, koronavírus-járvány, kórterem, lélegeztetőgép, védőöltözék, védőruha, maszk, arcmaszk, védőmaszk, védőfelszerelés
Miskolc, 2020. április 7. Ápolónő egy lélegeztetőgépen lévő beteg mellett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház járványkórházként működő Semmelweis Tagkórházának intenzív osztályán, az egyik elkülönítőben Miskolcon 2020. április 7-én. MTI/Vajda János
Vágólapra másolva!
Hétszáz lélegeztetőgép érkezett Magyarországra kedden és szerdán, az eszközök kórházakba kerülnek majd - nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter elmondta, a világ egészségügyi és tudósközösségeiben élénk vita zajlik arról, hogy a koronavírus jövője hogyan néz ki egészen pontosan, ezért -

biztos, ami biztos - a hosszú távú védekezésre kell berendezkedni.

Rendelkeznünk kell azokkal az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközökkel, amelyek hosszú távon biztosítják azt, hogy a magyar embereket meg tudjuk védeni. Ezért továbbra is folyamatos az egészségügyi védekezés sikeressége szempontjából elengedhetetlen eszközök és gépek beszerzése – emelte ki.

Szijjártó Péter megjegyezte,

hogy - ha lesznek ilyenek - a súlyos eseteket el lehessen látni, és Magyarország ne kerüljön olyan helyzetbe, mint néhány európai ország, ahol nem volt elég lélegeztetőgép.