Saját embereiknek drága szerződéseket adnak, az óvónők fizetését csökkentik a baloldali polgármesterek

Vágólapra másolva!
Sorra kötik a baloldali vezetésű városokban, kerületekben a nagy összegű megbízási szerződéseket a politikai szövetségesekkel, barátokkal a veszélyhelyzeti felhatalmazással visszaélve a polgármesterek, eközben viszont az önkormányzati dolgozók - köztük óvónők - fizetését csökkentik - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

– így kommentálta korábban Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő a Magyar Nemzetnek, hogy Niedermüller Péter erzsébetvárosi DK-s polgármester csaknem 30 millió forintos szerződést kötött a Czeglédy és Társai Ügyvédi Irodával. A fideszes politikus úgy fogalmazott: a szerződés megkötése nem volt indokolt, felelőtlen gazdálkodás volt.

Az ügyben a kormányhivatal vizsgálatot indított, és megállapította,

Niedermüller törvényt sértett, amikor a szerződést megkötötte.

Niedermüller a veszélyhelyzet idején fennálló jogköreire hivatkozva átruházott hatáskörben, polgármesteri döntésként kötötte meg ugyanis a szerződést, amiből viszont kiderült, hogy általános feladatellátásra vonatkozik, ebből következően az a veszélyhelyzetben jelentkező feladatokon túlmutat.

Fotó: Pesti Srácok/Horváth Péter Gyula

A kormányhivatal törvényességi felhívásában felszólította a polgármestert, harminc napon belül szüntesse meg a törvénysértést, és helyezze hatályon kívül a döntésről szóló jogsértő határozatot. A Gyurcsány család és a DK ügyvédjének irodájával kötött szerződés annak tükrében is megdöbbentő, hogy a Magyar Nemzet információi szerint

a kerületben dolgozó óvodapedagógusoknak, a megváltozott munkabeosztások következményeként, csökkenhetett a fizetésük.

Az éves szinten

100 ezer forintos ruhapénzt és a korábban szociális területen és óvónőknek adott Erzsébetváros-pótlékot már a veszélyhelyzet elrendelése előtt megszüntették.

Ózdon Janiczak Dávid jobbikos polgármester kezdeményezésére május elsejétől 25 százalékkal csökkent az óvodai, a kulturális ágazatban és a sport területén dolgozó önkormányzati alkalmazottak fizetése. Ezt úgy érték el, hogy a dolgozókat 8 órásból 6 órás foglalkoztatásba helyezték át. Csuzda Gábor ózdi Fidesz-KDNP frakcióvezető a Magyar Nemzetnek azt mondta: a gond az, hogy a

döntést nem a veszélyhelyzet idejére, hanem határozott időre, augusztus 31-ig hozták meg, és azoknak a dolgozóknak, akik nem fogadták el a szerződésmódosítást, fizetés nélküli szabadságra kellett menniük.

Hódmezővásárhelyen Márki-Zay Péter baloldali polgármester a veszélyhelyzeti rendeletre hivatkozva is a körülbelül háromszáz önkormányzati dolgozón igyekezett spórolni, akiknek három választási lehetőséget adott. Vagy a bérük 25 százalékának megfelelő „települési segélyért" otthon maradnak, vagy 50 százalékos bérért 4 órát dolgoznak, vagy kérik a teljes fizetést. Utóbbi esetben viszont munkaidejük felében más munkakörben kell dolgozniuk, például ételkihordással, vagy parkgondozással.

Márki-Zay mindezek után közölte, hogy létszámleépítés is lesz.

Ráadásul, ezt érdekes megközelítésben tette, a polgármester ugyanis azt mondta, bár eddig nem akartak politikai tisztogatást végrehajtani, most viszont a hatékonyság okán meg kell nézzék, hogy hol lehet még csökkenteni a kiadásokon.

A Jobbik és Márki-Zay társaságába tartozó Lengyel Róbert által vezetett Siófokon május 1-től lecsökkentették a hivatali dolgozók teljes munkaidejét 40-ről 32,5 órára, aranyosan a bér is így csökkent. Az önkormányzati képviselők tiszteletdíját is 50 százalékkal csökkentették, de a polgármester fizetéséhez nem nyúltak hozzá. Május 18-tól rendelték el a normális munkavégzést, azaz az alkalmazottaknak be kell járni a hivatalba ismét dolgozni.

A Momentumos Nyirati Klára által vezetett bajai önkormányzatnál öt munkatárstól váltak meg, és egyes munkakörökben 8 óráról 6 órára csökkentették a munkaidőt.

Miközben saját hivatalát felújítja, az önkormányzati intézmények dolgozóit fizetés nélküli állásidőre küldte Matkovich Ilona, Vác fél éve megválasztott, balliberális polgármestere.

A sokak felháborodását kiváltó felújítással párhuzamosan Matkovich Ilona a döntés mellett azzal érvelt, hogy állásidőt kell elrendelni, és a teljes fizetést meg kell vonni majdnem minden közalkalmazottól és munkavállalótól, aki olyan intézménynél dolgozik, amelynek működése a járvány alatt szünetel. Ez jól illeszkedik abba a képbe, amelyet a baloldali vezetés tavaly őszi megválasztása óta kiállít magáról. Hatalomra kerülésük óta megemelték saját juttatásaikat, növelték az alpolgármesterek számát, és közben megemelték a vállalkozások adóit, számos terület támogatását viszont csökkentették, így például kevesebbet költenek a szociális ellátásra, a színházra, kulturális egyesületekre, kiállításokra.

Miskolcon az önkormányzati tulajdonú Miskolc Holdingnál áprilistól leginkább a fizikai dolgozók bérét csökkentették 10-50 százalékkal. Ennek részleteiről a baloldali vezetésű városban nem számoltak be, csak annyit mondtak, hogy a bércsökkentés eltérő mértékű, amelynek alapelveit egy igazgatósági határozattal elfogadott munkáltatói előterjesztés rögzíti, de lapunk úgy tudja, hogy a vezetők bérét jobban megkímélték.

Ehhez képest Nagy-Majdon József, Bátonyterenye Fidesz-KDNP-s polgármestere korábban arról döntött, hogy a polgármesteri és alpolgármesteri költségtérítést a járványhelyzet alatt a védekezésre fordítják. – Az önkormányzati képviselők és külsős bizottsági tagok tiszteletdíját – újratárgyalásig – 0 forintban határozom meg. Döntöttem arról is, hogy a városi cégek vezetőivel egyeztetve a megállapított fizetésük 70 százalékát kapják a járványhelyzet végéig. A felügyelőbizottságok tagjai ezalatt az időszak alatt nem kapnak tiszteletdíjat – fogalmazott a kormánypárti polgármester. Nagy-Majdon József határozott arról is, hogy az építményadó befizetését elengedi a lakosság számára 2020-ban.