Autóval követtek, majd összevertek két kiskunhalasi férfit

A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Vádat emeltek két férfi ellen, akik 2018 decemberében az 5405-ös úton egy korábbi veszekedés miatt rátámadtak két kiskunhalasi férfira.
Vágólapra másolva!

A három kiskunhalasi férfi 2018. december 13-án, dél körül egy Kiskőrös környéki községbe utazott vásárolni. Ketten közülük bementek egy kocsmába, ahol

találkoztak egy ismerősükkel, aki egy korábbi vita miatt, durva hangnemben távozásra szólította fel egyiküket.

A két férfi elment. Harmadik társukkal együtt autóval Kiskunmajsa felé indultak. A férfi, aki elküldte őket, társaival együtt követni kezdte őket. Az 5405 számú úton érték utol őket, ahol megelőzték a kocsit, és megállásra kényszerítették.

Az egyik férfi erre kipattant az autóból és kérdőre akarta vonni őket, amikor

az ismerős is kiszállt és szó nélkül ököllel megütötte a férfi fejét. Áldozata az autó motorházára esett.

illusztráció Forrás: pixabay.com

A támadó kirángatta az autóból a másik kiskunhalasi férfit és közben azt üvöltötte:

majd ököllel verte a fejét és a hátát. Ekkor már a társa is csatlakozott a verekedéshez, hátulról, ököllel megütötte az őket számonkérni akaró férfit. A harmadik is beszállt a verekedésbe.

Rugdosni kezdték a földön fekvő, mentőért könyörgő férfit.

Eközben a másik kiskunhalasi férfi elmenekült a helyszínről, a közelben elbújt és telefonon hívta a rendőröket.

Az egyik támadó ezalatt ököllel megütötte a helyszínen maradt férfit, amitől az újra elesett. Ekkor a másik két férfi is újra rátámadt, közösen verték és rugdosták a földön fekvő áldozatot.

Egy idő után abbahagyták, a férfi pedig megpróbált elmenekülni. A verekedést kezdeményező támadó viszont közölte vele, hogy addig nem mehet sehová, amíg a társa vissza nem jön.

Eközben a harmadik bűntárs otthagyta a barátait, és elhajtott a helyszínről, amikor megérkeztek a rendőrök.

A két bántalmazott férfival utazó harmadik férfi végig az autóban maradt, nem mert kiszállni. Az egyik áldozat könnyebben sérült meg, a másik súlyosabb, töréses sérüléseket szenvedett. A könnyebben sérült férfi kérte támadói megbüntetését.

Forrás: Police.hu

A három szabadlábon védekező férfit az ügyészség súlyos, illetve könnyű testi sértéssel, és személyi szabadság megsértésével vádolja. Sorsukról a Kiskunhalasi Járásbíróságon döntenek majd.