Felháborító, hogy ennyit ér magának egy emberélet! - kommentelők üzentek Gyurcsány politikusának

ARATÓ Gergely
Budapest, 2020. május 19. Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. május 19-én. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
A facebookozók nem fogadták el a Gyurcsány pártjában politizáló Arató Gergely nyelvbotlásos magyarázatát, és dühös hozzászólásokkal bombázzák bejegyzése alatt. Mint ismert, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese egy televíziós műsorban sajnálatosnak nevezte, hogy kevesen haltak meg a vírusban Magyarországon.
Vágólapra másolva!

- ez csak egy hozzászólás a sok közül, ami az után érkezett, hogy Arató Gergely közösségi oldalán nyelvbotlással próbálta megmagyarázni vállalhatatlan mondatait.

Nem fogadták el magyarázatát

"Nem hihető a magyarázkodása. Éppen azt taglalja, hogy Szlovákiában mennyivel rosszabb az adat, és felsorol két másik országot, amiben körülbelül hasonló, mint Magyarországon. Ezután mondja, hogy hogy "sajnos ebben sem áll rosszul" Magyarország. Konzekvens, világos kijelentés. Nem magyarázhatja ki" - értékelte a DK-s politikus kísérletét egy másik kommentelő.

A politikus utólagos reakciója jól láthatóan olaj volt a tűzre, többen lemondását követelték ATV-s szereplése miatt. "Ön közpénzből élő politikus. Ilyen hiba megbocsáthatatlan! Ugye jól tudom, hogy Nyugat-Európában ilyen esetben a politikus lemond parlamenti helyéről? Kérdésemre várom válaszát!" - írta egyikük, amire a képviselő nem reagált.

Forrás: Facebook

Volt olyan hozzászóló, aki szerint Gyurcsány Ferenc bizalmasa mindig is a vírusnak szurkolt a kormány sikeres válságkezelésével szemben. "Ne magyarázkodjon. Mindig is a járványnak drukkolt. Szégyellje magát ilyet mondani. Annak örült volna, ha több ember hal meg" - fogalmazott.

Egy másik kommentelő pedig Niedermüller rémisztő képződményes kijelentésével vont párhuzamot."Gyűlölöd a magyarokat, mi? Gondolom szerinted is rémisztő képződmények vagyunk, ahogy azt kollégád Niedermüller mondta" - adta ki magából dühét.

Mások pedig azt üzenték Aratónak, hogy "ennyi pénzért válogassa meg a szavait".

Másban érdekeltek

Mint ismert, az ATV tegnapi műsorában a DK-s politikus a koronavírusban meghalt emberekről beszélve azt mondta, hogy

Ezzel bevallotta: a baloldal - akár áldozatok árán is - abban érdekelt, hogy a kabinet kudarcot valljon a válságkezelésben.