Farkas Örs: A magyar kormány hosszútávon gondolkozik

Vágólapra másolva!
Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az Európai Bizottság országjelentéséről, az Európai Unió gazdasági talpraállításáról, de szóba került az augusztus 20-i tűzijáték is.
Vágólapra másolva!

Arra a felvetésre, hogy Magyarország ismét megvétózta az EU-nak azt a döntését, hogy egyes izraeli termékekre bojkottot hirdessenek, a szóvivő megismételte korábbi szavait, mely szerint Magyarországnak és a V4-es országoknak egyaránt különleges viszonyrendszere van Izraellel, a fennálló jó viszony ráadásul az utóbbi években javult. Hozzátette,

Farkas Örs szerint nem lenne meglepő, ha a mostani döntések mögött ilyen típusú célok is meghúzódhatnak. Ennek fényében is érdemes azt megnézni, hogy Magyarországnak most nem csak Izraellel, hanem az Egyesült Államokkal is kiváló a viszonya, ahogy mellette még Kínával és Oroszországgal is.

Az Európai Bizottság által készített országjelentésben erős kritikával illették a magyarországi munkanélküli rendszert, az ellátásokat, azoknak a szűkmarkúságát. A Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője komikusnak nevezte a jelentést, annak tartalmát, erről is azt jegyezve meg, ez is besorolható a tíz éve hallott érvekhez. A jelentésben leírtakhoz annyit tett hozzá, Magyarország úgy futott neki a járvány időszakának, hogy a hazai munkanélküliségi adatok Európában az egyik legjobbak közé volt sorolható

tette hozzá a szóvivő. Mindez azért sem lehet úgy, ahogy a jelentés leírja, hiszen az elmúlt tíz évben a magyar kormány politikájának a középpontjában – többek között – a munkahelyteremtés állt, aminek köszönhetően ezen időszak alatt majdnem 900 ezer új munkahely jött létre.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.