Ottalvós táborokat is lehet tartani idén

2020.05.21. 07:51

A Kormány szerda esti rendeletének értelmében június 16-tól az ottalvós gyermek- és ifjúsági táborok is megtarthatóak lesznek a nyári vakációban. A családok többsége fellélegzett, a táboros piac újabb rohamra számít - írta a Táborfigyelő.hu.

A kormány engedélyezte az ottalvós táborok megtartását a nyáron. A rendelkezés június 16-tól érvényes, azaz a vakáció első napjától lehetővé teszi a bentlakásos táborok rendezését  - írja a portál. 

„Nagyon örülünk a döntésnek és különösen annak, hogy nem várt a kormányzat a hónap végéig. Így a szülőknek is több idejük van a foglalásokra, illetve a táborszervezők, akik eddig a startpisztoly eldördülésére vártak, folytathatják a szervezést, megnyithatják a jelentkezéseket!" - mondta el Tóth Béla, a Táborfigyelő.hu vezetője.

Június 16-tól, azaz a vakáció első napjától már lehet bentlakásos táborokat szervezni (képünk illusztráció)Forrás: MTI/Vajda János

Az ottalvós táborok leginkább a 10-12 évnél idősebb gyermekeknek és szüleiknek voltak fontosak, hiszen ezen korosztály többsége ezt a tábortípust választja.

Az idei évben mind a napközis, mind az ottalvós táborok esetében kiemelt feladat az egészségügyi előírások betartása, ami érinti a szülőket is. Az alábbi teendőket kell elvégezni a táborszervezőknek és a táborozók szüleinek:

- csak egészséges gyerekek és személyzet vehet részt a táborokban, ezt mindenkinek nyilatkozattal kell igazolni (a nyilatkozat a 12/1991. (V. 18.) NM rendelet mellékleteként érhető el),

- a tábornyitáskor kötelezően fertőtleníteni kell, a gyerekeknek pedig higiéniás oktatást kell tartani rögtön a kezdéskor,

- ha valaki megbetegszik a táborban, el kell különíteni. Az elkülönített gyermek mellé személyzetet kell rendelni, akinek részére a táborszervező kötelessége védőfelszerelést biztosítani, valamint

- azokban a táborokban, ahol több mint 300-an vannak, kötelezően egy orvosnak is kell a helyszínen lenni.

„Miután idén várhatóan kevesebb táborhely lesz, mint táborozni vágyó gyermek, arra bíztatjuk a szülőket, hogy mielőbb keressenek tábort gyermeküknek és foglalják le azokat, így alapáron biztosíthatják a csemeték táborhelyét a vakációra. Vigyázni kell, mert nagy roham várható, és aki nem eszmél időben, könnyen lemaradhat a legjobb ár/érték arányú helyekről" - mondta el a Táborfigyelő vezetője.