Megható emlékekkel búcsúztak a három hete meggyilkolt Szilágyi Istvántól

Szilágyi István temetése a Kozma utcai Új Köztemetőben 2020.05.22-én
Vágólapra másolva!
Rengetegen, pályatársak, ismerősök, és rajongók is elmentek Szilágyi István temetésére. Sokan az ismert színész fotójával ellátott maszkban voltak. A temetésen Szilágyi István unokájának megható levelét is felolvasták.
Vágólapra másolva!

Legalább 150 ember kísérte el utolsó útjára a három hete meggyilkolt Szilágyi Istvánt. Az ismert színész temetésén a 100 tagú cigányzenekar több tagja zenélt.

A temetésen természetesen nem volt ott Szilágyi fia, a gyilkossággal ugyanis őt gyanúsítják.

A férfi valószínűleg egy kalapáccsal és puszta ököllel verte halálra a saját apját, azóta is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kezelik.

Ott volt viszont megtörten Szilágyi István özvegye, Jolika néni. Őt az egyik önkéntes támogatta végig.

Forrás: Koncz Marton/Koncz Marton

Többen Szilágyi István fotójával ellátott szájmaszkban voltak.

Fotó: Koncz Márton - Origo

A szertartáson Rózsahegyi Péter, a kerület fideszes önkormányzati képviselője elmondta, nemrég tartották a színész 80. születésnapját. Erre az alkalomra gyűjtést is rendeztek neki. És ha már együtt voltak, négy részt is megnéztek a Kemény kalap és krumpliorr című sorozatból, amelyben Lópici Gáspár legendás karakterét alakította Szilágyi.

A Győri Nemzeti Színház igazgatója a könnyeivel küszködve beszélt. Forgács Péter azt mondta, Szilágyi Istvánt az országban mindenki szerette.

Forrás: Koncz Marton/Koncz Marton

Ő olvasta fel a meggyilkolt férfi unokájának megható levelét, amelyet a fiú Belgiumból küldött. Ebben Szilágyi István unokája leírja, nagyapja hogyan tanította meg biciklizni. Ahogy írja:

Ezután indult el a gyászoló tömeg a sírhelyhez, ahol Szabó Ádám harmonikázott. Az "A Csitári hegyek alatt" című dalt játszotta.

Forrás: Koncz Marton/Koncz Marton

Ezt halála előtt kevéssel játszotta Szilágyinak, aki elmondása szerint akkor nagyon elérzékenyült.

Forrás: Koncz Marton/Koncz Marton

Később a Jászai Mari-díjas színész, Maszlay István egy olyan verset olvasott fel, amit ő írt 30 évesen. Ő és Szilágyi 1977-ben ismerkedtek meg. Több darabban is játszottak együtt 2015-ig. Legutóbb tavaly találkoztak, akkor Szilágyi könyvekért ment Győrbe. Végül, ahogy Maszlay mesélte, „könyveket nem vitt, a bőrönd ugyanis könyvek nélkül is nehéz lett volna".