Nem kérnek bocsánatot a baloldali EP-képviselők a diktatúrázós vádjaik miatt

Európai Parlament
Brüsszel, 2020. március 10. A tüdőgyulladást okozó új koronavírus járványáról rendezett vita az Európai Parlament brüsszeli üléstermében 2020. március 10-én. MTI/EPA/Olivier Hoslet
Vágólapra másolva!
Az Origo megkereste azon magyarországi, baloldali, ellenzéki európai parlamenti képviselőket, akik a velük szimpatizáló sajtóban, a közösségi oldalaikon, illetve az Európai Parlament „online ülésein" a leghangzatosabb, és a valóságtól a lehető legtávolabb álló vádakkal illették a magyar nemzeti-konzervatív kormányt, illetve konkrétan Orbán Viktor miniszterelnököt. Ezen politikusok az utóbbi, durván két hónapban elsősorban a koronavírus-törvény miatt támadták a saját hazájukat, szinte egységesen azt vizionálva, hogy a járványhelyzet miatti különleges jogrendet lehetővé tévő jogszabály „örök időkre szól", illetve „diktatúra bevezetéséhez fog vezetni". A koronavírus-törvényt egyébként „felhatalmazási törvénynek" nevezték, egyértelműen asszociálva az Adolf Hitler náci diktátor-féle korlátlan felhatalmazást lehetővé tévő 1933-as jogszabályrendszerrel. Az Origo a témával kapcsolatosan az összes baloldali EP-képviselőt kereste közvetlenül vagy a pártjukon, sajtósukon  keresztül, választ egyelőre nem kaptunk, amennyiben ez változik, azt azonnal leközöljük.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor miniszterelnök, amikor május 15-én, Belgrádban bejelentette, hogy a magyar kormány visszavonja a járványhelyzet miatt eddig szükséges, különleges felhatalmazást jelentő koronavírus-törvényt, így fogalmazott:

Orbán Viktor és Aleksandar Vucic Forrás: ORBÁN VIKTOR / FACEBOOK

A kormányfő nem véletlenül mondta ezt, hiszen ahogy arról az Origo már több alkalommal is beszámolt, a magyarországi ellenzékre a világjárvány legsúlyosabb időszakában sem lehetett számítani, ehelyett a baloldali politikusok, különös tekintettel az európai parlamenti képviselőikre, nemcsak cserbenhagyták a kormányt, hanem mindenféle igaztalan vádakkal támadták azt.

A támadások legnyilvánvalóbb felülete a különleges jogrend gyakorlását lehetővé tevő koronavírus-törvény volt,

amit a baloldali politikusok szinte kivétel nélkül „felhatalmazási törvénynek" neveztek, közvetetten utalva Adolf Hitler náci diktátornak az 1933-as, tényleges felhatalmazási törvénycsomagjára.

Bár a kormány többször egyértelművé tette, hogy amint a járványügyi helyzet lehetővé teszi, visszaadja a jogszabállyal ráruházott speciális jogosultságokat,

a baloldali EP-képviselők ennek ellenére korlátlan ideig tartó felhatalmazásról beszéltek, és ennek ürügyén folyamatosan diktatúrázták Magyarországot.

Egyébként május 16-án Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy

Gyöngyösi Márton

A Jobbik egyetlen európai parlamenti képviselője, a korábban zsidókat listázni akaró, és részben emiatt a világ hetedik legantiszemitább emberévé választott Gyöngyösi Márton éppen aznap, amikor Orbán Viktor bejelentette a különleges jogszabály visszavonását, kiadott egy közleményt, amelyben úgy fogalmazott, hogy „a törvénnyel a miniszterelnök lényegében egyszemélyi hatalmat épített ki Magyarországon".

Gyöngyösi Márton Fotó: Polyák Attila - Origo

Gyöngyösi Márton május 18-án, az ATV Egyenes Beszéd című műsorának „online vendégeként" a következőket mondta: „Orbán Viktor most ugye bocsánatkérést várna el azoktól, akik azzal rémisztgettek, hogy itt egyfajta diktatúra épül ki Magyarországon. Igazából teljesen lényegtelen, hogy Orbán Viktor visszaadja-e, vagy a felhatalmazási törvényből enged-e vagy sem, visszaadja-e az elvett jogköröket vagy sem, mert az elmúlt 2 hónapban történt Magyarországon, ami történt... tehát olyan dolgok voltak Magyarországon az elmúlt két hónapban, amire egyszerűen nincs magyarázat, és ennek nincsen helye egy jogállamban és egy demokráciában".

nevezetesen: „Magyarország demokráciának semmiképpen nem nevezhető, hanem egy hibrid rendszer, vagy egy diktatúra".

A Magyar Hangnak írt április 14-ei publicisztikájában pedig Jakab Péter pártelnökhöz hasonlóan a Rákosi-rendszerrel állította párhuzamba a nemzeti-konzervatív kormányzást: „Ezt (a különleges jogrend megszüntetését) legfeljebb csak azok értékelhetik a demokráciához való visszatérésként, akik komolyan úgy gondolják, hogy 1953-ban érdemben enyhült a Rákosi-rendszer".

E balliberális értelmiséget megszégyenítő diktatúrázás elég fura vád attól a politikustól, aki néhány évvel ezelőtt – a listázás mellett – a holokauszton gúnyolódott, és Izrael Államot gyalázta.

Gyurcsányné

Gyurcsány Ferencné EP-képviselőnek május 14-én, az MTI-hez eljuttatott közleményében a következő áll: „Az Európai Unióban már mindenki számára világos, Orbán a teljhatalmát felhasználva pusztítja a demokratikus értékeket."

Gyurcsány Ferencné és Gyurcsány Ferenc Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Gyurcsányné odáig ment, hogy a kormány a járvány alatt kiépített diktatúrában embereket félemlít meg, önkormányzatokat tesz tönkre, és a családon belüli erőszak áldozataival sem foglalkozik: „Orbánék a járvány alatt a szájkosár törvénnyel magyar embereket félemlítenek meg a véleményük miatt, önkormányzatokat véreztetnek ki, és még a családon belüli erőszak áldozatait is magukra hagyják."

Magától értetődően a DK EP-képviselője „határozottabb intézkedést" követelt Magyarország ellen az Európai Unió vezetőitől:

„Végre el kell fogadni azokat a szabályokat, melyek az antidemokratikus kormányokat kizárják az uniós források felhasználásából."

Gyurcsány Ferenc felesége egy korábbi interjúban elismerte, mindent megtett azért, hogy a hamis vádakat elterjessze külföldön.

Saját bevallása alapján, 25 külföldi újságírónak mondta el azt az álhírt, hogy „Magyarországon felfüggesztették a parlamentet".

Az Egyenes Beszédben, április 23-án azt mondta: „Példátlan és megengedhetetlen, hogy egy kormány Európában korlátozás nélküli felhatalmazást kapjon, mint ahogy az Orbán-kormány tette".

A párt első számú uniós képviselője gátlás nélkül próbálta meg lejáratni az országot külföldön,

erről tanúskodik jó pár közösségi médiás bejegyzése is: „A válság alatt is működik a demokrácia. Na nem Magyarországon, hanem Európában. Nem Orbán-féle teljhatalomra, Európa ellenességre, hanem széleskörű együttműködésre van szükség" - vádolta meg ki tudja hányadjára hamisan Orbán Viktort április 18-ai posztjában.

Molnár Csaba

A Gyurcsány Ferenc „táskahordozójaként" emlegetett Molnár Csaba DK-s EP-képviselő, aki korábban egy rövid ideig főnöke minisztere is volt,

már a koronavírus-törvény elfogadása előtt, március 22-én agitált az ellen.

Molnár Csaba Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Mónus Márton

Noha ő jelenleg nem tagja a magyar Országgyűlésnek, mégis nyomatékosította, hogy a Gyurcsány-párt nem fogja megszavazni az általa csak „felhatalmazási törvényként" említett különleges jogrendet lehetővé tévő jogszabályt.

A baloldali politikus itt egyértelműen párhuzamot igyekezett vonni a Hitler-féle 1933-as, tényleges felhatalmazási törvénnyel.

Molnár Csaba azt is hozzáfűzte, hogy szerinte a felhatalmazás „az idők végezetéig szólhat". A gyurcsányista politikusnak értelmezési gondjai is támadtak a koronavírus-törvénnyel, annak ellenére, hogy ő jogász végzettségű.

Donáth Anna

A szélsőségesen liberális Momentum Mozgalom egyik EP-képviselője, Donáth Anna május 13-án például a következőket fogalmazta meg a közösségi oldalán: „Ezzel a törvénnyel pedig megteremtette egy rendeleti kormányzás lehetőségét is, teljhatalmat szavaztatva magának. Márpedig ez pont olyan önkény, ami ellen az Európai Unió létrejött."

Donáth Anna Forrás: MTI/Momentum

Ugyanabban a posztban Donáth „a magángépekkel türk rokonokhoz, baráti diktátorokhoz repkedő, kórházakban turistaként téblábolóként" - írta le a magyar miniszterelnököt, amiért ideiglenesen többlet jogosultságot kért a parlamenttől.

A „kaviárbaloldali" családban nevekedett politikus korábban, május 7-én a koronavírus-törvényre utalva azt mondta EP-beli felszólalásában, hogy a járvány alatt Lengyelországhoz hasonlóan Magyarországon is vannak visszaélések, és épül le a jogállamiság.

Az Egyenes Beszédben pedig még április 24-én elárulta, hogy előtte egy nappal követelte hazája, Magyarország megbüntetését:

„Most amúgy hatalmas perpatvar van az Európai Parlamentben. Tegnap volt a LIBE bizottságnak egy ülése (...) amúgy is egyre hangosabbak azok a hangok az Európai Parlamentben, akik azt mondják, hogy ha Magyarországon állandóan azt állítja a kormány és Orbán Viktor, hogy egy fillért, és semmilyen támogatást nem kapunk az EU-tól, akkor minek finanszírozzuk ezt a diktatórikus működést".

Cseh Katalin

A liberális párt másik EP-képviselője, Cseh Katalin úgy fogalmazott április 28-ai posztjában, hogy „a fontos adatok kiadásának diktatórikus tiltása nem a védekezést szolgálja, hanem azt, hogy az állampolgárok ne legyenek informálva arról, pontosan mi zajlik a kórházakban."

Cseh a közösségi oldalain számtalan alkalommal vádolta meg diktatúraépítéssel Orbán Viktort, az utóbbi két hónapban szinte minden alkalommal a koronavírus-törvény miatt.

Még tüntetett is a magyar miniszterelnök ellen, május 18-án például szájmaszk nélkül tette ezt, dacára a világjárványnak, illetve az ezzel összefüggő közterületi tüntetés tilalmának.

Forrás: FACEBOOK

Korábban egyébként arról posztolt, hogy egy budapesti kórházban önkénteskedik, tehát már csak ezért is kellene maszkot hordjon.

Ujhelyi István

Az MSZP egyetlen és vélhetően utolsó EP-képviselője, Ujhelyi István legutóbb május 13-án diktatúrázott a Facebook-oldalán. A közösségi oldalainak a végigböngészése után egyébként össze sem lehet számolni, hogy hányszor kiált diktatúrát és követel brüsszeli beavatkozást a kormány ellen.

Forrás: Facebook

Ujhelyi Istvánra mindig lehet számítani, ha a saját hazája megtámadása a tét.

A szocialista politikus a következőket írta április 17-én a Facebook-oldalára: „A Fidesz korábban »ízléstelennek« nevezte, hogy az emberek életének védelméről szóló intézkedések között jogállamisági kérdések is felmerültek. Ez a szánalmas érvelés pont attól a Fidesztől ízléstelen, amely nemrég a magyar emberek életének védelméről szóló – a teljes ellenzék által támogatott – védelmi intézkedésekbe keverte Orbán Viktor teljhatalmi törekvéseit".

Az Origo a témával kapcsolatosan az összes baloldali EP-képviselőt kereste közvetlenül vagy a pártjukon, sajtósukon keresztül, megírjuk, ha válaszolnak, de mindeddig nem kértek bocsánatot.

Cikkünk elkészülte után megérkezett Gyöngyösi Márton válasza. Arról írt, hogy nem kér bocsánatot, a törvénytől függetlenül diktatúrának tartja Magyarországot, és szidta a kormányt, és a nem ellenzéki sajtót.