Élőben közvetítette, ahogy átengedi a volánt a hat éves fiának

Vágólapra másolva!
Egy csengődi férfi a közösségi oldalán élőben közvetítette, ahogy a hat éves fia vezeti az autóját. Mint kiderült, nem egyszeri eset volt.
Vágólapra másolva!

Ismeretlenek tettek bejelentést a rendőrségen, mert látták az egyik közösségi oldalon, hogy a 37 éves férfi autóját a 6 éves fia vezeti.

Az apa március 26-án délután Csengőd külterületén, egy szám nélküli úton átengedte egy autó vezetését a mellette ülő 6 éves gyereknek, és közel két kilométer hosszan hagyta őt vezetni.

Ugyanezt megismételték április 2-án, csak egy másik autót vezetett a fiú.

Képünk illusztráció Forrás: Police.hu

A rendőrség járművezetés tiltott átengedésének gyanúja miatt indított eljárást a férfi ellen, amit mostanra befejeztek. Az ügy iratait vádemelési javaslattal elküldték az ügyészségnek. A férfi szabadlábon védekezik.