Zivatar, felhőszakadás, jégeső: figyelmeztetést adtak ki több megyére

időjárás, vihar, eső, Budapest
Budapest, 2019. május 29. Gyalogosok gázolnak a vízben a hirtelen jött felhőszakadás miatt vízzel borított XIX. kerületi Ady Endre úton 2019. május 29-én. További eső, zápor, zivatar várható, és elsősorban a nyugati tájakon kifejezetten őszies hőmérsékletre kell számítani. MTI/Mihádák Zoltán
Vágólapra másolva!
Zivatarveszély miatt több megyére figyelmeztetést adott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat. A hevesebb zivatarokat viharos szél, egy-egy helyen felhőszakadás és kisebb méretű jég kísérheti.
Vágólapra másolva!

A veszélyjelzés szerint Győr-Moson-Sopron megyére másodfokú, Budapestre, valamint Pest, Fejér, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a várható heves zivatarok miatt.

Azt írták, hogy estétől egy északnyugat felől érkező hidegfront hatására a Dunántúlon egyre többfelé várhatók zivatarok, nagyobb eséllyel az Észak-Dunántúlon hevesebb zivatar is kialakulhat. Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém megyére a viharos szél miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Emellett Győr-Moson-Sopron és Vas megyében a felhőszakadás veszélye miatt ugyancsak elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Illusztráció Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Hozzátették, hogy vasárnap elsősorban a déli országrészben, északkeleten, illetve keleten alakulhatnak ki további zivatarok.

Ezekhez leginkább viharos szél, apró szemű jég társulhat.

Kitértek arra is, hogy a front mögött késő estétől az Észak-Dunántúlon, vasárnap a Dunántúl más részein is nagyobb területen zivatartól függetlenül is viharossá fokozódik az északnyugati szél. A legerősebb lökések általában óránkénti 60-75 kilométeresek lesznek, de a Dunántúli-középhegység és Sopron térségében éjszaka és délelőtt egy-egy 80-85 kilométeres széllökés is előfordulhat. Késő délutántól csillapodik a szél.