Mráz Ágoston Sámuel: A magyar társadalom túlnyomó többsége nem szereti Gyurcsány Ferencet

2020.05.25. 23:01

Az őszödi beszéd ismerete nélkül nem lehet érteni a magyar politikai helyzetet - mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója hétfő este az M1 aktuális csatornán.

Az igazgató annak kapcsán, hogy kedden lesz az őszödi beszéd 14. évfordulója, hangsúlyozta, szerinte a Gyurcsány Ferenc akkori szocialista miniszterelnök által elmondott beszéd jelenti a magyar politikatörténet elmúlt harminc évének mélypontját.
Sok dimenziója van ennek a beszédnek: lehet a retorikai részét nézni, lehet a morális részét nézni" - fogalmazott Mráz Ágoston Sámuel, hozzátéve, Gyurcsány Ferencnek megszűnt a legitimitása, miután a beszéd nyilvánosságra került, hiszen csalt a választáson azzal, hogy hazudott az ígéreteit illetően.

Kiemelte, a magyar társadalom túlnyomó többsége - körülbelül 80 százaléka - nem szereti Gyurcsány Ferencet, és nem szeretné, hogy a közéletben fontos szerepet játsszon. Ugyanakkor ezeknek az embereknek a többsége azt is gondolja, hogy az egykori miniszterelnök tehetséges politikus - fűzte hozzá.

Tehát összességében azt lehet mondani, hogy az a tehetség bizonyítéka, hogy Gyurcsány Ferenc még mindig politizál, az pedig az ellenzéki politikusok tehetetlenségének és tehetségtelenségének a bizonyítéka, hogy Gyurcsány Ferenc irányítja jelenleg a baloldali ellenzéket" - mondta Mráz Ágoston Sámuel.