Összehívnák a Jobbik egyik legfontosabb testületét a politikai leszámolások miatt

Varga-Damm Andrea
Budapest, 2019. november 19. Varga-Damm Andrea, a Jobbik vezérszónoka felszólal az egyes törvények honvédelmi kérdésekkel összefüggő módosításáról szóló vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. november 19-én. MTI/Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Varga-Damm Andrea környezetéből kezdeményezték Szabó Gábor országos választmányi elnöknél a testület összehívását.Napirendre vennék a párton belüli leszámolásokat és botrányokat, ennek érdekében aláírásgyűjtés is indult - értesült az Origo. A veszprémi képviselő sorsáról ma dönthet a Jobbik parlamenti frakciója, miután Jakab Péter pártelnöknek nem tetszett, hogy szakmai alapú döntést hozott politikai helyett, és ennek értelmében azt ajánlotta a párt frakciójának, hogy szavazza meg a nemzetbiztonsági törvénymódosítást. A baloldali párt történetének legsúlyosabb válsága ez: egy komplett apparátus dolgozik azon, hogy a pártvezetés belső ellenzékéhez tartozó politikusokat lejárassák Facebookon.  
Vágólapra másolva!

Hétfőn délután eldőlhet Varga-Damm Andrea politikai jövője, hiszen az előzetes tervek szerint szavazást tartanak kizárásáról a Jobbik képviselőcsoportjában. A politikus - egyes vélemények szerint Gyöngyösi Márton nyomására - azért lett kegyvesztett a pártvezetésnél, mert - szakmai alapon - ajánlotta pártjának a nemzetbiztonsági törvénymódosítás megszavazását, mert a képviselő szerint az komoly előrelépést jelent. A háttérben ennél jóval mélyebb okok húzódnak meg, hiszen Jakab és Varga-Damm kapcsolata régóta rossz. Mint ismert, a pártelnök egy februárban kiszivárgott hangfelvételen megnevezte azokat a jobbikos vezetőket, akikkel nem szeretne együtt dolgozni a jövőben, a veszprémi politikus is rajta volt. Ennek fényében meglehetősen koncepciós jellege van a mostani kizárási eljárásnak.

Napirendre vennék a leszámolásokat

Az Origo értesülései szerint Varga-Damm környezetéből kezdeményezték az Országos Választmány összehívását Szabó Gábornál, a testület elnökénél. Az ülésen a párton belüli leszámolásokat, azaz Varga-Damm Andrea és Sneider Tamás ügyét vennék napirendre. Úgy tudjuk, ennek érdekében aláírásgyűjtés is indult.

Varga-Damm Andrea Forrás: MTI/Soós Lajos

Megkérdeztük a veszprémi képviselőnőt, mit remél az akciótól, hogyan áll az aláírásgyűjtés, és milyennek látja az esélyeit a frakciószavazás előtt. "Mindenekelőtt le kell szögeznem, én nem kezdeményeztem az Országos Választmány összehívását, hanem kaptam levelet Kovács Rajmund tagtársunktól, a veszprémi alapszervezet elnökétől, azért, hogy ebbéli kérését továbbítsam a választmányi elnöknek" - válaszolt megkeresésünkre a politikus, hozzátéve, hogy a feltett kérdéseinkre csak akkor tud válaszolni, ha ehhez a párt és frakció sajtófőnöke hozzájárulását adja.

A várakozások szerint a folyamatos belviszályok miatt 20 fősre sorvadó képviselőcsoport meg fogja szavazni Varga-Damm Andrea kizárását. Ugyanakkor várhatóan többen fognak kiállni mellette, mint annak idején Dúró Dóráék, és a Mi Hazánk Mozgalom más jelenlegi politikusai mellett, akik a szakítás előtt a Jobbikban politizáltak. A mostani erőviszonyokat tekintve nagyjából 7-8 politikus ellenezheti a népszerű veszprémi képviselő eltávolítását, ami a frakció harmadát jelenti.

A szavazás kapcsán több ingadozó politikus is van a képviselőcsoportban. Közéjük tartozik Balczó Zoltán, aki információink szerint ex-MIÉP-esként nem feltétlen híve Jakab Péternek, csak családi nyomásra vállalja a parlamenti képviselőséget. Szintén a bizonytalanok táborát gyarapíthatja Farkas Gergely, akinek a párját a pártvezetés megalázó körülmények között távolította el a sajtóosztály éléről.

Kamuprofilokkal feketítik be egymást

Azt, hogy a Jobbik történetek legnagyobb válságát éli, mi sem bizonyítja jobban, mint Varga-Damm Andrea és Sneider Tamás megnyilvánulása. Mindketten arról írtak közösségi oldalukon, hogy a Facebookon szervezetten, a pártvezetés utasítására egy komplett apparátus dolgozik a belső ellenzék tagjainak lejáratásán.

Előbbi konkrétan úgy fogalmazott egyik bejegyzése alatt, hogy január óta a párt vezető tisztségviselője álprofilról "rendszeresen gyalázkodik" az oldalán. Jó eséllyel Jakab Péter egyik bizalmi embere lehet, akire a politikus utalt.

Forrás: Facebook

Több hozzászóló is megnevezte Molnár Enikőt, mint aki kézben tartja ezeket az álprofilokat, de a beszélgetésből az is kirajzolódott, hogy a "kommentcsapatot" egy szűk, belső kör alkotja.

Molnár személye ellentmondásos, a kommentelők közül többen a pártvezetés ökleként jellemezték. Jakab titkárnője Békés megyéből költözött fel Budapestre, ahol a XIII. kerületi Jobbik IT-ben, valamint a Zöld Válasz Egyesület nevű szervezetben kezdett el politizálni. Egy ideig BKV-ellenőr is volt - ahogyan az az egyik hozzászólásból kiderült -, ahonnan szép lassan felküzdötte magát a Jobbik vezetőségének közelébe. Egyes információk szerint akkor került Jakab Péter mellé, amikor még csak a Jobbik szóvivője volt.

Nívótlan és abszurd belharc

Miután a Jobbik logót és dizájnt váltott, egy, a pártközpont által megtervezett, új borítókép közzététele vált a pártvezetéshez való lojalitás mércéjévé - írtuk korábban, rámutatva arra, hogy milyen állapotok uralkodnak a Jobbikban.