Így próbálták minden eszközzel akadályozni a koronavírus elleni védekezést a baloldali politikusok

2020.05.28. 08:40

A baloldali politikusok folyamatosan akadályozni próbálták a koronavírus-járvány közben a kormány tevékenységét, a védekezést, és egyre abszurdabb nyilatkozatokat tettek. Ezek a politikusok az utóbbi két hónapban elsősorban a koronavírus-törvény miatt támadták saját hazájukat, azt vizionálva, hogy a járványhelyzet miatti különleges jogrendet lehetővé tévő jogszabály „örök időkre szól", illetve „diktatúra bevezetéséhez fog vezetni". De durva támadást indítottak a határon túli magyarok ellen is. Most összegyűjtöttük a nyilatkozataikat. 

Orbán Viktor miniszterelnök, amikor május 15-én, Belgrádban bejelentette, hogy a magyar kormány visszavonja a járványhelyzet miatt eddig szükséges, különleges felhatalmazást jelentő koronavírus-törvényt, így fogalmazott: Mindenkinek adunk egy esélyt, hogy elnézést kérjen Magyarországtól az igaztalan vádakért.

Azóta a konkrét törvényjavaslatot is benyújtotta a kormány, tehát itt az idő, hogy összegyűjtsük, az elmúlt hónapokban miket hazudott a magyar baloldal.

Gyurcsány pártja hazudta a legtöbbet

Kezdjük a hazugságokban élen járó Gyurcsány-párttal, a DK-val.

Gyurcsány Ferenc 2020. március 12-én nagyzolva ezt mondta: "őszintén szólva azt gondolom, hogy a mai magyar ellenzék bármikor ennél sokkal jobban kezelné ezt a helyzetet (...) ez a vége minden olyan rendszernek, ami egy ember hatalmára épül." 

Majd ezek után Gyurcsányék vezetésével a baloldal mindent megtett, hogy megpróbálja akadályozni a védekezést.

A bukott miniszterelnök április 5-én már gyűlölködve azt írta Orbán Viktorról a Facebookon, hogy a bosszú embere, és kicsinyes bosszút akar csak állni. „Itt állunk a járvány közepén. Ezermilliárdok kellenének hatásai kezeléséhez. Neki meg mi ki eszébe? (nem elírás, ezt írta, bármit is értett rajta - a szerk.) Elvenni a pártoktól pár százmillió forintot. Azoktól az ellenzéki pártoktól, amelyek egyébként is szegények, mint a templom ereje (ez sem tévedés, Gyurcsány tényleg "templom erejét" írt "templom egere" helyett - a szerk.), melyek a kivéreztetés határán vannak". 

Gyurcsány Ferenc nem fukarkodott a hazug jelzőkkel, amikor a kormány koronavírusban végzett munkáját akarta bírálni, bár néha nem lehetett érteni, mit akar mondaniForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Gyurcsány Ferenc felesége a valóságtól teljesen elrugaszkodva április 20-án ezt írta ki a Facebookra:  „Orbán Viktor nem tud kormányozni, ezt mondjuk már 10 éve (....) amit az elmúlt hetekben láttunk az szánalmas, de mivel éppen válság van ezért ijesztő."

Mindezt akkor, amikor már nyilvánvaló volt, hogy Magyarország az Európai Unió országai között a legjobbak között volt a koronavírus-válság kezelésében.

Vadai Ágnes 2020. április 13-án azt kifogásolta, hogy Orbán Viktor, felelős miniszterelnökhöz méltóan személyesen ellenőrizte a koronavírus elleni védekezést: „Nem is tudom, egy egyszemélyes száguldó ellenőrként rohangál végig az országon, ahelyett, hogy ülne és körmölne. Neki nem az a dolga, hogy bemenjen különböző kórházakba, zavarja ott a gyógyító tevékenységet (....) egy védőfelszerelést elpazarolnak rá (...) neki nem ez lenne a dolga."

Vagyis Vadai Ágnes szerint az a jó politikus, aki nem csinál semmit. Nyilvánvaló, hogy a teszetosza Karácsony Gergelyt akarta ezzel mentegetni, aki az egész járvány alatt nem volt képes elmenni a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthonba, ahol több mint 300-an fertőződtek meg és 44-en haltak meg.

Varju László 2020. március 16-án a 2008-as válság történetét próbálta meghamisítani. Mint azt megírtuk, a 2008-as világválság azért okozott drámai hatásokat Magyarországon, mert az azt megelőző években a Gyurcsány-kormány eladósította az országot, óriási volt a hiány. Ehhez képest Varju cinikusan azt mondta: „igaz, hogy akkor a fideszes képviselő társaim azzal foglalkoztak, hogy egyébként ezt a kormány nyakába varrják, de ezt most mi nem tesszük Önökkel (...) a történelem, a sors most visszafizet egyébként Önöknek azért, amit elkövettek azért, de a gazdasági erőfeszítéseiket támogatni akarjuk."

Csak emlékeztetőül: a baloldal egyáltalán nem támogatta a kormány erőfeszítéseit.

A kormány gazdaságvédelmi akcióterve pedig azért is lehet sikeres, mert ellentétben 2008-al, most jó állapotban van az ország, évek óta szárnyal a gazdaság.

Varju László egyszer arról beszélt, hogy támogatni fogják a kabinetet, de a cselekvés nem ezt igazoltaForrás: MTI/Balogh Zoltán

 

Varga Zoltán 2020. április 6-án a parlamentben "foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés minőségi esetének" nevezte a koronavírus-járvány elleni védekezést, ami szerinte a BTK alapján "akár 10 évvel is honorálható." (olyan egyébként, hogy minőségi eset, nincs, csak minősített).

Barkóczi Balázs 2020. május 7-én
azt állította, hogy a kormány nem segít sem az elbocsátottaknak, sem a családoknak, sem a nyugdíjasoknak, sem a vállalkozásoknak, "sőt ez utóbbiakat még azzal is provokálja a kormány, hogy hitel felvételére kényszeríti őket"

Vagyis a DK-s politikus a kedvezményes hitel lehetőségét kényszernek próbálta beállítani. Ez volt az egyik legnagyobb hazugság, hiszen Barkóczi konkrétan azokat a rétegeket sorolta fel, amelyeket a kormány kiemelten segít. 

Az abszurditás egyik csúcspontja az volt, amikor a DK egy alkalommal azért követelte Orbán Viktor lemondását, mert az egyik kórházlátogatásán nem viselt kesztyűt. 

Az MSZP magyarázkodik és diktatúrát kiált

Tóth Bertalan 2020. március 25-én a Facebookon így magyarázkodott amiatt, hogy még azt sem szavazták meg, hogy a koronavírus-törvényről a parlament sürgősséggel dönthessen: „aljas politikai játszmát játszik a Fidesz. Tudatos akció, amit most a felhatalmazási törvény kapcsán művel: az ellenzéket kiáltja ki ellenségnek, mert a vírust nem tudja listázni vagy plakátra tenni. A Fidesz most a járványból akar politikai hasznot húzni. Ez nemcsak visszataszító, de ez az, ami leginkább veszélyezteti a magyar emberek biztonságát."

A baloldal kísérlete a védekezés ellehetetlenítésére nem sikerült, a kormány áthidalta a törvény elfogadásához szükséges két napot, és páratlanul sikeresen védte meg az országot a koronavírus-járvány közben.

Tóth Bertalan is diktatúrát kiáltottFotó: Szabó Gábor - Origo

2020. április 17-én Kunhalmi Ágnes kiáltott diktatúrát:  „mi demokraták vagyunk, a Fidesz nem az. Az ellenzéki oldalon (...) máshogy kívánjuk megoldani a közös nemzeti problémáinkat, és nem egy diktátorral, mint az Orbán. (...) Sokaknak már ez a rendszer elviselhetetlen. Orbán egy autoriter vezető, véleményem szerint, amely az Európai Unió kellős közepén befocizza azt a teret, amit akar. Én azt hiszem, hogy sokaknak már ez is egyfajta diktatúraként mutatkozik meg." 

Kunhalmi Ágnes sem maradt ki a gyalázkodásbólForrás: MTI/Balogh Zoltán

2020. május 7-én ezt mondta: „politikai haszonszerzésre, sőt, azt kell, hogy mondjam, élete egyik újabb, nagy politikai lehetőségeként tekint Orbán erre a koronavírus-járványra. (...) Azt látja az egész ország, hogy Orbán jobban tudja kezelni, és jobban tudja, hogy mit kell a politikai ellenfeleivel, az ellenzékkel csinálni, mint akár a koronavírus-járvány egészségügyi vagy azt követő gazdasági válságkezelése." (...) A fideszeseknek mindig vallottam, hogy nem észbéli, hanem gerincbéli problémájuk van."

Ha figyelmesen elolvassuk ezt az idézetet, kiderül belőle, hogy Kunhalmi Ágnes véletlenül elismerte, hogy Orbán Viktor jól kezelte a járványhelyzetet.

Ujhelyi István folyamatosan azt hazudta a járvány közben, hogy az Európai Unió pénzzel segít Magyarországnak a járvány elleni védekezésben (miközben ez nem volt igaz), ráadásul rendszeresen ellentmondásokba is keveredett, attól függően, hogy melyik hamis állításról gondolta azt, hogy a politikai érdekeit szolgálják.

2020. március 22-én - mikorra már egyértelművé vált, hogy az Európai Unió semmit nem tett a koronavírus elleni védekezésért; azok az országok, amelyek jobban jöttek ki a járványból, maguknak köszönhették a sikert - ezt a döbbenetes nyilatkozatot tette: "Aki a vírus határokon átívelő pusztítása után is kizárólag körbezárt nemzetállamokban látja a jövőt, az vagy egy gazember, vagy fogalma sincs az emberiség eddigi történelméről."

Még egyszer: miközben a járványt többek között az okozta, hogy nem zárták le időben az Unió határait, hogy egyes országok - például Macron Franciaországa - még a járvány tombolása közben is nyitva hagyták a határokat, Ujhelyi az Európai Egyesült Államok mellett kampányolt.

Ujhelyi István sem fogta vissza magátForrás: MTI/Kovács Attila

2020. április 26-án viszont, mindezt elfelejtve, már ezt mondta: „Másfél hónapja zajlik az Európai Unió elleni kirohanás, mert az Európai Uniót próbálja meg bűnbakként beállítani egy olyan kérdésben a magyar miniszterelnök, amelyért a teljes felelősséget neki kell, kellene viselnie." Vagyis már nem az EU volt a koronavírus elleni védekezés fő szereplője, hanem a nemzetállamok.

Korózs Lajos 2020. április 16-án terjesztette tovább a koronavírus-törvénnyel kapcsolatos álhíreket: „Ma Magyarországon az államot úgy hívják, hogy Orbán Viktor, magyarán Ő kérte magának a hatalmat, ezt a hatalmat megkapta, innentől kezdve mindenért Ő a felelős."

2020. május 14-én ugyancsak Korózs volt, aki arról beszélt, hogy „a kormány elkésett és elégtelen járványügyi intézkedései képtelenek biztosítani az egészségügyi és szociális dolgozók és az idősek védelmét, és a még segítségre képes önkormányzatokat is kizsigerelik, megfosztva őket a védelem eszközeitől. Ki kell mondanunk: ez a kormány amatőr, amikor az állampolgárok védelme a feladata!"

Mint ismert, egész Európában Magyarországon az egyik legalacsonyabb a koronavírussal fertőzöttek száma, köszönhetően a kormány időben meghozott, hatékony intézkedéseinek.

A baloldali hazugságokból nem akart kimaradni a Jobbik sem

Jakab Péter, a Jobbik saját pártját felaprító elnöke, március 21-én dél-amerikai katonai diktatúrához hasonlította Magyarországot. Március 25-én azt kérdezte a miniszterelnöktől, hogy mi a garancia arra, hogy a járványhelyzet lejárta után nem hosszabbítják meg a veszélyhelyzetet: „Az az ember lenne a garancia erre, aki eddig is megpuccsolta a jogállamot, most meg készen áll arra, hogy törvénybe iktassa a saját maga megkoronázását?"

Április 15-én ugyanezt  folytatta tovább, az európai migránsválságot is bagatellizálva: „hogy valaki majd saját maga eldönti, hogy meddig tart Magyarországon a veszélyhelyzet, egy olyan valaki dönt ráadásul, aki 2016 óta folyamatosan fenntartja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet, akkor is, ha egy-két afgán lézeng a határon."

Ahogy arról beszámoltunk, azóta a kormány már be is nyújtotta a koronavírus-törvény visszavonásáról szóló törvényjavaslatot, vagyis a diktatúrázás minden szava hazugság volt.

Jakab Péter, a Jobbik elnöke katonai diktatúrát látottForrás: MTI/Mónus Márton

Varga-Damm Andrea 2020. április 2-án ezt mondta a koronavírus-törvényről: „Akik ezt a törvényt megszavazták, a Fidesz és csicskapártjai, semmi mást nem tettek, mint megsértették az Alaptörvényre tett esküjüket."

Varga-Damm is mindenben meg akart felelni Jakabnak és Gyurcsány Ferencnek, de hiába, azóta őt is elüldözték a Jobbik-frakcióból.

Kásler Miklós alaptalan támadásából is alaposan kivette a részét a JobbikForrás: MTI/Kovács Tamás

Április 20-án a Jobbik közleményében a sikeres védekezés közepén ezt írta:  „Orbánékról hamar kiderült, hogy tehetetlenek a valódi válság kezelésében. A határon nem létező „migránshordáktól" ügyesen megvédték Magyarországot és Brüsszelt is félelmetes magabiztossággal állították meg" 

Karácsony mikropártja is diktatúrázott 

Természetesen Karácsony Gergely mérhetetlen támogatottságú alakulatának is sikerült valótlanságokat állítania az elmúlt hetekben. 

Karácsony mikropártja sem maradt le a valótlanság-állítási versenybenForrás: MTI/Kovács Tamás

Barabás Richárd 2020. április 1-jén ezt mondtaNem a koronavírus-járvány megfékezése és nem a magyar emberek védelme Orbán Viktor elsődleges célja, hanem diktatúrájának teljes, módszeres kiépítése.

A baloldal egyik legarrogánsabb, legszélsőségesebb tagja, Szabó Tímea az ATV-ben április 20-án hentesnek nevezte Kásler Miklós minisztert.

Fekete-Győr az összes hazugságot felsorolta

Fekete-Győr András 2020. március 30-án felmondta a koronavírus-törvényről a Sorosék által összeállított összes hazugságot. „ ... Orbán Viktor (....) a járvány vámszedője, aki arra használja fel a koronavírust, hogy beszüntesse a magyar parlamentet, és a kétharmados mameluktöbbségét még utoljára felhasználva egy személyben kormányozhasson. Nem a vírus végéig, hanem határozatlan ideig, csak Isten tudja, meddig. A Fidesz hatalmi céljai előtt eddig is kevés korlát volt: ezek egyike az volt, hogy a kormányfőnek hétről hétre szembe kellett néznie a parlamentben a magyar nyilvánossággal és válaszolnia kellett a képviselők kérdéseire. Mától ez sem lesz, csak rendeletek, az igazságot kideríteni próbáló újságírókat pedig börtön fenyegeti majd."

Bár a veszélyhelyzet most megszűnik, egyetlen újságíró sem került veszélybe, Fekete-Győr sem kért azóta bocsánatot.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

A Momentum április 13-án egy közleményben azt követelte, hogy az Orvosi Kamara indítson etikai vizsgálatot Kásler Miklós ellen.

A határokon belüli és kívüli magyarok gyalázásában is teljes volt a baloldali összhang

Harangozó Tamás, MSZP-s politikus április 9-én az ATV-n az egyik legszebb összefogást kommentálva, a magyar embereket lenézve, lesajnálva ezt mondta: „mintapéldája volt a propagandának, énekeltek különböző focisták, mindenki szeretett mindenkit, rengeteg honfitársunk különböző helyekről dalolászta, hogy 'Hajrá, Magyarország', hogyha ez elég ennek a népnek, akkor nagyon nagy baj lesz."

Gyurcsány egyik legrégibb embere, Vadai Ágnes a határon túli magyaroknak nyújtott támogatás miatt hisztériázott a Facebookon: „támogatás székely gazdáknak 18 milliárd forint. Ezzel szemben a munkájukat elvesztő magyaroknak itthon 0 forint (....) Mégis mi volt a terv? Mit gondoltak, hogy az eddig munkanélkülivé vált 300 000 magyar majd elmegy focizni, kiköltözik Székelyföldre kapálni, vagy éppen villát fog felújítani?" Mindez természetesen hazugság, hiszen Orbán Viktor világossá tette,a kormány pontosan annyi munkahelyet fog létrehozni, amennyi megszűnik, a gazdaságvédelmi akcióterv pedig már ekkor életbe lépett pontjai több segítséget is nyújtottak a munkavállalóknak.

A magyarellenes román és szlovák pártok szövetségese, a Momentum elnöke, Fekete-Győr András a határon túli magyarokat próbálta megalázni nyilatkozatával: „azzal már nem értünk egyet, ahogy a Fidesz költekezik és forrást oszt el a határon túl, mert annak alamizsna szaga van sokszor, és nem teljesítmény alapú."

Ezek voltak tehát a legabszurdabb, helyenként legaljasabb baloldali nyilatkozatok az elmúlt hónapokból. Egy dolog mindenképpen közös volt bennük, egyetlen szó sem vált valóra abból, amivel riogattak. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK