A Soros György támogatásával büszkélkedő Baranyi Krisztina is Trianonon gúnyolódott

2020.05.27. 12:06

A Gyurcsány Ferenc pártjában politizáló Vágó István és Bauer Tamás után a Soros György támogatásával büszkélkedő ferencvárosi polgármester, Baranyi Krisztina is támadta Trianon emlékét.

Az 1956-os forradalomban való részvételéért többször kitüntetett Dózsa László a napokban kitett egy képet a közösségi oldalára, amellyel a trianoni szerződés közelgő, 100. évfordulójára emlékezett. A színész-rendező egy autó mellett áll, a fényképen pedig a szétszabdalt, történelmi Magyarország látható az "Igazságot Magyarországnak" felirat kíséretében. 

Baranyi Krisztinának erről az jutott eszébe, hogy az autót biztosan Trianonnak hívják. "Ez Ferrari? Nem értek az autókhoz, esetleg Trianon a modell neve?" - osztotta meg Dózsa posztját ezzel a szöveggel. 

A kommentelők közül többen felháborodtak Ferencváros baloldali polgármesterének bejegyzése miatt. "Azt hiszem, hogy eljött az ide, hogy az ellenzéki politikusok felvegyenek maguk mellé egy kommunikációban jártas SZAKEMBERT és hallgassanak is rájuk. FIDESZ ebben megeszi az ellenzéket és ezt 2014-ben, 2018-ban sem vette észre az ellenzék, de közeledve a következő választáshoz, 2020-ban még mindig nem veszik észre, hogy baj van" - írta egyikük. Volt olyan hozzászóló, aki azt írta, hogy egy felelős politikus szerintem nem oszthat meg ilyen gúnyolódó posztot. "Ilyen szintű vezető pozícióban van egy szintje a nyilvánosság felelősségének, ami alá nem megyünk le" - fogalmazott. 

Mint ismert, Baranyi valamennyi baloldali kollégáját megelőzve dicsekedett el Soros György anyagi támogatásával. Juhász Péter egykori párttársa ugyanakkor kevésbé ügyes a városrész irányításában, mint a gúnyolódásban: legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy nem hívta le a kerületnek egyébként járó 400 millió forintos kormányzati támogatást. 

Forrás: Facebook

Mostanában a baloldalon újra népszerű lett a nemzeti tragédia kapcsán gyalázkodni. Vágó István, a DK elnökségi tagja, XII. kerületi önkormányzati képviselője a náci Harmadik Birodalomhoz hasonlította a Trianon előtti Magyarországot. Bauer Tamás, a párt volt alelnöke pedig arról írt tegnapi internetes bejegyzésében, hogy nem szabad tragédiaként megélni Trianont, hiszen az ország megcsonkítását követően kialakult határok között is lehet jó életet élni

A baloldali politikusok nyilatkozatai önmagukban sem túl ízlésesek, úgy meg pláne nem, hogy Romániában örömünnepként élik meg a trianoni békeszerződés 100. évfordulóját. Mint ismert, a román parlament nemzeti ünnepnappá nyilvánította a trianoni szerződés megkötésének napját. Ezen a napon mindenhová ki kell majd tűzni a román zászlót, és pozitív megemlékezéseket kell tartani - az erdélyi magyaroknak is.

KAPCSOLÓDÓ CIKK