Varga Judit: Magyarországon biztosított a jogállam

2020.05.27. 11:29

Gyorsan bebizonyosodott, hogy a Magyarország elleni jogállamisággal, veszélyhelyzettel kapcsolatos hazai és nemzetközi rágalomhadjárat alaptalan volt - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Varga Judit elmondta, a koronavírus-járvány idején a veszélyhelyzet jogrendje biztosította a kormánynak a szükséges mozgásteret, addig, amíg ez indokolt volt. Bár a járványveszély nem múlt el, de köszönhetően a magyar emberek együttműködésének, összefogásának és fegyelmezettségének, eljött az a pillanat, amikor enyhíteni lehet a szabályokon.

Varga JuditForrás: Origo

Egyes bel- és külföldi szereplők történelmi bűne, hogy a bajban is támadták Magyarországot - jelentette ki Varga Judit, majd hozzátette: a magyar ellenzék elképesztő feljelentő rendszert működtet, melyen keresztül minden hír gyorsan eljut a brüsszeli központba.Sajnálatosnak tartjuk, hogy az Európai Parlament nem a megoldás, hanem a probléma része volt - jegyezte meg.

Miféle közösség az, amelyik a bajban sem segíti, hanem akadályozza, támadja saját tagját? Mondvacsinált ürüggyel még azt is megakadályozták, hogy az Európai Parlament Magyarországról szóló vitájában felszólalhasson egy magyar miniszter - mondta Varga Judit.

A veszélyhelyzet visszavonásáról szóló, a parlamentnek kedden beterjesztett törvényjavaslatokról szólva a miniszter kifejtette: az egyik tartalmazza, hogy az Országgyűlés felszólítja a kormányt a veszélyhelyzet megszüntetésére. Ezt követően pedig beindul az a bonyolult hatálybaléptetési mechanizmus, amelynek célja a rendkívüli jogrendből a rendesbe való visszatérés.

A tegnap este benyújtott másik törvényjavaslat többek között érinti azt a számos egészségügyi, gazdasági rendelkezést, mely átmenetileg még hatályban marad, ilyen például a hitelmoratórium, amely a veszélyhelyzet után, egészen az év végéig tovább él, vagy egyes járulékkedvezmények és a digitális igazságszolgáltatással kapcsolatos szabályok - jelentette ki az igazságügyi miniszter.