Pénzért osztogatta a jogosítványt külföldieknek egy házaspár Kecskeméten

Vágólapra másolva!
2017 januárja és augusztusa között egy vecsési házaspár negyvenöt külföldi embert juttatott jogosítványhoz pénzért cserébe Kecskeméten. Az ügyészség vádat emelt a házaspár, és a külföldiek ellen is.
Vágólapra másolva!

A házaspár férfi tagja segítséget nyújtott az őt megbízó, Romániai embereknek illegálisan jogosítványt szerezni, úgy, hogy egyébként nem teljesítették az ahhoz szükségers feltételeket.

A férfi a segítségnyújtás során időpontot szervezett a kecskeméti okmányirodában, hamis orvosi alkalmassági véleményt és

hamis külföldi vezetői engedélyeket szerzett azért, hogy a megbízói azokat magyar jogosítványokra tudják honosítani.

A hamis iratokat az okmányirodában adta át nekik, hogy azokat felhasználják az ügyintézés során. A megbízók többsége esetében a férfi nyújtott segítséget.

A férfi felesége ugyanezzel a módszerrel öt külföldinek segített jogosítványt szerezni. A házaspár, ha szükséges volt, meghatalmazás segítségével személyesen is eljárt az okmányirodában, de volt rá példa, hogy tolmácsként vettek részt az ügyintézésben.

A nő 2017 áprilisában

saját magának is szerzett illegálisan jogosítványt úgy, hogy egy hamis holland vezetői engedélyt honosíttatott. A házaspár összesen 45 külföldinek segített abban, hogy törvénytelenül szerezzenek jogosítványt, a férfi pedig ezért cserébe összesen 2,8 millió forintot kapott.

Az ügyészség házaspárt férfi tagját közokirat-hamisítással, a férfit emellett hamisított magánokirat felhasználásával is vádolja. A negyvenöt külföldinek is bíróság előtt kell felelnie közokirat-hamisítás miatt.

A járási ügyészség a házaspár számára felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását javasolta, a férfi tagjával szemben emellett vagyonelkobzást is.