A baloldal mindig nemet mondott a határon túli magyarságra

2020.05.30. 09:06

A magyarországi baloldal, ha tehette, mindig rárontott a magyar nemzetre.

A trianoni döntés 100. évfordulójához közeledve arról is meg kell emlékezzünk, hogy a magyarországi baloldal az elmúlt 70 évben sohasem állt ki a jelenlegi országhatárainkon túl élő magyarságért. Azokért a magyarokért, akiket más országok területére kényszerítettek, és a mai napig sokszor elnyomásban, megkülönböztetésben, jogaiktól korlátozva kell éljenek. Pedig mind a baloldal, mind a liberálisok politikájának legfőbb vezérlőelve az elnyomás és diszkrimináció elleni küzdelem. Így „természetes" kellett volna, hogy legyen a külhoni magyarság ügyének védelmezése, hiszen a határon túli magyarok túlnyomó többsége jogfosztottságban és elnyomásban élt/él. Bűnük csupán az, nem osztályalapon, hanem nemzetiségi alapon nyomják el őket. De a magyar balliberális oldal számára csak a határokon belül létezik elnyomás, diszkrimináció és jogfosztottság, a határon túl nem, ahogy ott sem magyarok, sem jogfosztottak nem léteznek.

A „merjünk kicsik lenni" politikája

A kommunizmus sötét évei alatt a határon túli magyarságról még csak beszélni sem volt tanácsos. Nem vettek tudomást róluk, ahogy arról sem, hogy Magyarország Európában egy középhatalmi státusszal rendelkező ország volt valaha. A baloldal ezért az elcsatolt nemzettesteken élőket nem tekintette olyanoknak, mint akikkel bármilyen feladata is lenne. A magyarországi baloldal amúgy is egy rendkívül defenzív és meghunyászkodó külpolitikát folytatott, melynek egyik lényeges ideológiai eleme volt a „merjünk kicsik lenni" horni politikája és a minden konfliktustól mentes, „jó szomszédi" viszony ápolása a környező államokkal, a külső nagyhatalmaknak (a rendszerváltást követően ez a Szovjetunió után a nyugati lett) való megfelelési kényszer szellemében. Ennek a politikának volt a legsötétebb mélypontja az, amikor Medgyessy Péter a román miniszterelnökkel koccintott Erdély és a Partium elcsatolásának évfordulóján 2002. december elsején. De sokatmondó az is, hogy a baloldali kormányok a román uniós csatlakozást megelőzően semmilyen feltételt nem támasztottak keleti szomszédunkkal szemben, holott lett volna lehetőség a nyomásgyakorlásra a kisebbségi jogok és legalább a kulturális autonómia tekintetében.

Szembe állítani magyart a magyarral

Ennél sokkalta rosszabb időket hozott a határon túli magyarság számára, amikor a baloldal a liberálisokkal kiegészülve úgy gondolta, hogy a politikai céljaik elérésének érdekében magyart a magyarral fordít szembe. Ez a politika már a státusztörvény kapcsán megkezdődött, amikor Kovács László szocialista politikus (korábbi és későbbi külügyminiszter) 23 millió „román" munkavállaló érkezésével ijesztgette az anyaországi magyarokat – akik közül nem mellesleg közel másfél millióan magyarok voltak. De a legbecstelenebb támadás természetesen Gyurcsány Ferenctől érkezett, amikor a pártja által újonnan kijelölt miniszterelnökként a 2004. december 5-ei népszavazási kampányban arra buzdított, hogy a magyar társadalom mondjon nemet külhoni testvéreire. Olyan aljasságra, mint hogy minden egyes határon túli magyar embert forintosítson, csak Nicolae Ceaușescu volt képes, amikor darabra eladta a németeket az NSZK-nak. Szomorú, hogy azok, akik ehhez a gyalázathoz az arcukat adták (Bangóné Borbély Ildikó) és levezényelték (Gyurcsány Ferenc, Vadai Ágnes), még ma is a parlament tagjai lehetnek. Természetesen Gyurcsány és ideológiai követői a mai napig ugyanezt a politikát viszik, kiegészülve ma már a Jobbikkal is. A Jobbik egyik képviselője még arra is vetemedett, hogy az indiánokhoz hasonlította az erdélyieket, akiket „egy marék üveggyönggyel" meg lehet vásárolni, de a Jobbik elnöke a koronavírus-járvány alatt a határon túli magyarságnak juttatott védőfelszerelések ellen is kikelt.

Ma is nemet mondanának nemzettestvéreinkre, de igent a más kultúrájú bevándorlókra

A baloldal ma is nemet mondana a határon túli magyarságra – miközben a migránsokra igent mond. Pontosan ugyanúgy, ahogy tették azt kormányzásuk időszakában is, amikor 6 évig nem hívták össze a Magyar Állandó Érdekegyeztető Fórumot (ezért aztán a külhoni magyarság szervezetei inkább a magyar kormány nélkül tanácskoztak), és szisztematikusan csökkentették a külhoniaknak járó oktatási és kulturális támogatások összegét. Mert ők akkor is teher voltak a baloldal számára, nem érték. Nem felelősség, hanem kampányeszköz. Mindeközben ma azért lobbiznak Brüsszelben, hogy Magyarország fogadjon be több tízezer harmadik országbeli bevándorlót, hogy aztán őket majd költségvetési forrásokból szociális juttatások formájában támogassuk.

Ma a határon túli magyarság számára közjogi védelmet és biztonságot, összetartó erőt jelent a Fidesz-KDNP által megszavazott magyar állampolgárság. Szomorú tény, de ez egyben a magyar baloldallal szemben is védelmet ad. De amíg Gyurcsány Ferenc és a DK nyíltan, addig a többi baloldali párt burkoltan fogalmaz azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy elvennék-e a külhoni magyaroktól a szavazati jogukat. Ne legyenek kétségeink, ha ez megtörténne, utána elvennék az összes kulturális-oktatási és gazdaságfejlesztési támogatást is. Végül pedig következne a magyar állampolgárság, és a román és szlovák jelöltek melletti kiállás. Ahogy ezt tette már a Momentum nevű új SZDSZ is. Nyíltan, őszintén. A gúnyhatárokon kívül rekedt testvéreink pedig ugyanúgy állnának magukra hagyatva, ahogy az egyszer már megtörtént velük 1920-ban. Hát ez az, ami ellen nap mint nap dolgoznunk kell.

Szolomayer Balázs, az Alapjogokért Központ elemzője