Elítélték a 13 éves lányt, aki hátba szúrta iskolatársát

Vágólapra másolva!
Egy 13 éves kislány karácsony után pár nappal az egyik esztergomi gyermekotthonban minden előzmény nélkül hátba szúrta iskolatársát a vádirat szerint. A másik lányt súlyos, életveszélyes állapotban vitték kórházba.
Vágólapra másolva!

A szurkáló a szakértői vélemény szerint nem kóros elmeállapotú és

a támadásnál pontosan tudta, hogy mit tesz, így pedig büntethető.

A lány ellen ráadásul akkor, amikor rátámadt az iskolatársára, felfegyverkezve elkövetett rablás kísérlete miatt folyt eljárás.
Most két év javítóintézetre ítélte a bíróság.