Figyelmeztetést adtak ki az egész országra a zivatarok miatt

2020.05.29. 04:33

Péntekre az egész országra figyelmztetést adtak ki zivatarok miatt. A hüvős, esős idő hétvégére is marad. 

Elsőfokú, citromsárga figyelmztetést adott zivatarok miatt péntekre az egész ország területére az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

A szolgálat honlapján azt írja, hogy  az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.

A koponyeg.hu előrejelzése szerint pénteken nagyrészt erősen gomolyfelhős időre számíthatunk, a legtöbb napsütés nyugaton várható. Délután szórványosan, főleg a Dunától keletre alakulnak ki záporok, zivatarok. Az északnyugati szél megerősödik, zivatarok környezetében heves szélrohamok lesznek. Reggel 10, délután 20°C körül alakul a hőmérséklet.

Hűvös hétvége jön

Szombat

A napsütés mellett sok gomolyfelhő lesz az égen, és elsősorban a középső tájakon fordulhat elő zápor, zivatar. Reggel 6 és 12, délután 16 és 21 fok között valószínű a hőmérséklet - tehát folytatódik a sokéves átlagnál hűvösebb időjárás. Sokfelé lesz élénk, néhol erős az ÉNy-i szél.

Vasárnap
Északkelet, észak felől erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé ered el az eső. Az ÉNy-i szél sokfelé megerősödik, olykor viharossá fokozódik. Mindössze 13 és 19 fok közötti értékeket mérhetünk.

Hétfő
Estig maradhat a borongós, csapadékos időjárás. Az erősen felhős égből több alkalommal lehetnek záporesők. A maximum 20 fok körül alakul. Az ÉK-i szél megerősödik.

Keddtől
Fokozatosan erősödhet a nappali felmelegedés, délutánonként már 25-26 fok is lehet. Zápor, zivatar azonban továbbra is gyakran fordulhat elő.