Megpróbáltak betörni Szilágyi István özvegyéhez

2020.05.29. 08:33

Négy héttel az után, hogy meggyilkolták Szilágyi Istvánt, megpróbáltak betörni az ismert színész özvegyéhez – tudta meg a Ripost. A lap nem zárja ki, hogy a támadó a gyilkosság gyanúsítottjának, Szilágyi István fiának egyik barátja volt.

A Ripost azt írja, ha valóban a gyilkossággal gyanúsított férfi ismerőse volt a támadó, akkor két dolog miatt őrjönghetett, majd esett neki a kapunak: az egyik, hogy zavarja őt, hogy az özvegy asszony terhelő vallomást tett a fiára, a másik, hogy a fiú tartozik nekik.  Ami viszont biztos, hogy az özvegy asszony nagyon megijedt. 

Két fiatal gyerekkel voltam éppen itthon, akik a tragédia óta sokat segítenek nekem, amikor meghallottuk az ordibálást kintről" – mondta az asszony a Ripostnak.

„Arra lettem figyelmes, hogy egy férfi megpróbál bejutni a lelakatolt kertkapun keresztül. Pénzt akart kérni tőlem, de nem engedtem be, mire őrjöngeni kezdett. Nem tagadom, féltem tőle, különösen azok után, amit át kellett élnem hetekkel ezelőtt..." - mondta még.

Az asszony házába nemrég riasztó és kamerarendszert kötöttek be, hogy pont a hasonló támadásoktól meg tudják védeni.

A Ripost megszerezte a felvételt, amelyet itt nézhet meg.

Szilágyi István temetése a Kozma utcai Új Köztemetőben 2020. 05. 22-énFotó: Koncz Márton - Origo

Szilágyi Istvánt a gyanú szerint saját fia verte halálra egy kalapáccsal. A tragédia után a férfit letartóztatták, azóta is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kezelik.