Magyarország célja, hogy magyar űrhajóst küldjön a Nemzetközi Űrállomásra

Nemzetközi Űrállomás
Várhatóan az Európai Űrügynökség is csatlakozni fog az új hold-expedícióhoz
Vágólapra másolva!
Továbbra is célunk, hogy magyar űrhajóst küldjünk a Nemzetközi Űrállomásra az évtized közepéig - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, az Európai Unió űrtevékenységért felelős minisztereinek pénteki videokonferenciáján.
Vágólapra másolva!

A tanácskozáson, amelyet az Európai Unió Tanácsának horvát elnöksége kezdeményezett, és amelyről Szijjártó Péter Facebook-oldalán is hírt adott, szó volt az űrszektor és az űralapú innovatív szolgáltatások szerepéről, valamint azok felhasználásáról a Covid-19 okozta válságból való kilábaláskor.

- jegyezte meg hozzászólásában a miniszter.

Hozzátette, hogy ebben az évben ünnepeljük a negyvenedik évfordulóját annak, hogy az első magyar űrhajós elindult az űrbe.

- közölte.

Elmondta, hogy létrehoztak egy átfogó nemzeti űrstratégiát, amellyel növelni szeretnék a magyar cégek szerepét a szektorban. Mivel az űrkutatást a jövő iparágának tekintik, az helyet kapott a válságból való kilábalást segítő stratégiai gazdasági programban is, jelentős költségvetési forrásokat biztosítva a területen aktív cégeknek.

Kiemelte azt is, hogy megkezdenek egy hosszú távú tudományos missziót is,

amelynek célja, hogy az évtized közepéig magyar kutatóűrhajóst küldjenek a Nemzetközi Űrállomásra.

Ennek előkészítéseként három nagy projekten dolgoznak, két projekt keretében egy-egy tudományos műholdat küldenének az űrbe, a harmadik keretében pedig egy tudományos fedélzeti mérőrendszert fejlesztenek, amelyet majd a Nemzetközi Űrállomásra telepítenének - mondta Szijjártó Péter.

Magyarország elkötelezettsége jeleként megkétszerezte hozzájárulását az Európai Űrügynökség költségvetéséhez - mutatott rá a miniszter, aki megemlítette azt is: Magyarország büszke arra, hogy az első tagországok között van, amelyek a Galileo Green Lane applikációt tesztelik.

Felszólalása végén arra kérte az Európai Bizottságot, hogy proaktívan és rugalmasan tárgyaljon a jövőben az Európai Űrügynökséggel a közös programok költségvetéséről, egyúttal meghívta a jelenlévőket jövőre Budapestre, az Asztronauták Nemzetközi Konferenciájára, amelyet idén kellett volna tartani, ám a világjárvány miatt el kellett halasztani.