Talált bankkártyáról szerzett pénzt egy férfi

sziréna, rendőrök, rendőrség
Vágólapra másolva!
A hajdúböszörményi rendőrök egymillió forint készpénzt találtak a 29 éves férfinál, aki talált egy pénztárcát, amiben egy bankkártya is volt. Azt mondta, a PIN kód is ott volt a pénztárcában.
Vágólapra másolva!

Május 30-án éjjel járőröztek Hajdúböszörményben, az Erdély utcában a rendőrök, amikor észrevettek egy férfit, aki egy bankautomata mellett álldogál. Igazoltatták, majd amikor látták, hogy a nagycserkeszi fiatal egyre idegesebb, átkutatták a ruháját.

A 29 éves férfinál 500 ezer forint volt készpénzben, az autójában pedig még félmillió forintot találtak.

sziréna, rendőrök, rendőrség Forrás: Police.hu

Bevitték a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányságra, ahol

információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás megalapozott gyanúja miatt

gyanúsítottként hallgatták ki.

A férfi beismerő vallomást tett. Elárulta, hogy a napokban talált egy pénztárcát,

amiben jelszóval együtt volt egy bankkártya, erről vette le az egymillió forintot.

A rendőrök azt tanácsolják, hogy a bankkártya mellett semmiképpen se tartsák ott a PIN kódot is.