Felkészülnek a kormányablakok a nagyobb ügyfélforgalomra

2020.06.02. 16:38

Az időpontfoglaló-rendszer tökéletesítésével, az ügyintézők képzésével és kormányablakbuszok bevetésével is készülnek a kormányablakok a járványhelyzet enyhülésével járó nagyobb forgalomra - tudatta a Miniszterelnökség kormányablakokért felelős miniszteri biztosa kedden Szegeden.

Domokos Péter, a Csongrád Megyei Kormányhivatalban tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a járvány alatt töredékére esett vissza a kormányablakokban az ügyfélszám. Példaként a budapesti Teve utcai kormányablakot emílette, ahol az egyik tavaszi héten 425 ügyfelet fogadtak, míg az előző év azonos időszakában 3140-et. Hozzátette: tíz lejáró személyi igazolványból átlagosan egyet újítottak meg.

Ezt az időszakot a kormányablakokban dolgozók képzésére használták fel, annak érdekében, hogy minél több ügytípusban tudjanak segíteni a hozzájuk fordulóknak - tudatta a miniszteri biztos.

Augusztustól újabb tíz kormányablakbusz áll majd szolgálatba. (Illusztráció)Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Domokos Péter kitért arra, lényegesen meg fogják hosszabbítani a lejáró okmányok megújítására rendelkezésre álló határidőt, amely jelenleg a veszélyhelyzet befejeztét követően 15 napig tart.

A miniszteri biztos arra biztatott mindenkit, hogy használja a központi időpontfoglaló rendszert, amely az ügyfelek és a kormányablakok számára is kiszámíthatóbbá teszi az ügyintézést.

Augusztustól újabb tíz kormányablakbusz áll majd szolgálatba, így valamennyi megye és a főváros is rendelkezik majd ilyennel. A mobil kormányablakok működése során alkalmazzák a Csongrád megyei gyakorlatot, így előre meghirdetett időpontokban járják végig azokat a településeket, ahol nincs állandó ügyfélszolgálat - mondta Domokos Péter.