Matteo Salvini: Magyarország számunkra példakép

2020.06.02. 11:50

Az MTI-nek nyilatkozva példaképnek nevezte Magyarországot Matteo Salvini, az olasz ellenzéki Liga párt elnöke az általa vezetett jobboldali pártkoalíció koronavírus-járvány utáni első utcai demonstrációján, amelyet kedden Róma belvárosában rendeztek.

Tisztelet a magyar népnek

A bevándorlásellenes politikus az őt éltető tömeg közepén, zöld-fehér-piros színű szájmaszkját levéve azt mondta: Tisztelet a magyar népnek és a kormánynak, számunkra példaképek vagytok, köszönjük, hogy közel vagytok hozzánk!

Az "Olaszország nem adja fel! Büszkén talpra áll!" jelmondatú tüntetésen a bevándorlásellenes Liga vezetője azt hangoztatta, a jobboldal azért lendült mozgásba, hogy segítsen a problémák megoldásában. "Olaszországot újra kell indítani, az olaszok haragja és tenni akarása teljesen érthető, azért vagyunk itt, hogy olyan politikai irányt szabjunk, amely önerőből messzire viszi Olaszországot, anélkül, hogy a soha meg nem érkező külső segítségre várna" - tette hozzá a baloldali kormány "örökös európai segítségvárására" utalva.

Matteo Salvini megjegyezte, az általa vezetett erők az utóbbi hónapokban "elfelejtett és diszkriminált" olaszokat képviselik. "Megtöltjük a tereket, hogy innen küldjük el javaslatainkat a járványt követő gazdasági válságtól leginkább érintettek nevében" - mondta.

Matteo Salvini a Hír TV-nek nyilakozva köszönetet mondott Orbán Viktornak a támogatásáért.

Országos megmozdulás

A Liga, az Olasz Testvérek és a Hajrá Olaszország (FI) közös megmozdulása a február végén megtorpant olaszországi belpolitikai élet újraindulását szorgalmazta. Az olasz köztársaság június 2-i nemzeti ünnepén mintegy száz város tereit töltötték meg a jobbközép politikusai és választói. Pártzászlók helyett nemzeti lobogókat tartottak a magasba. A római Piazza del Popolón az eredetileg távolságtartással tervezett demonstráció tömegdemonstra.

Róma, 2020. február 4. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Matteo Salvini, a Liga vezetője találkozójukon Rómában 2020. február 4-énForrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Változóban van Európa

Georgia Meloni, az Olasz Testvérek (FdI) párt elnöke hangsúlyozta, ha "Európában változik valami, az az általunk képviselt és velünk szövetséges erőknek lesz köszönhető". Reményeink szerint Európában is mozgást tudunk előidézni, azoknak adunk hangot, akik némák maradtak a gazdasági válsághelyzetben". Hozzátette, ez a megmozdulás bizonyítja, hogy a híresztelésekkel ellentétben az olasz jobboldal egységes, miközben a baloldali kormánypártok örökös vitája megbénítja a döntéshozatalt és az országot is. "Olaszország nincs hanyatlásra ítélve, létezik politikai és gazdasági alternatíva is" - hangoztatta, kijelentve, hogy a jobbközép az őszre halasztott tartományi választásokkal egy időben kormányváltásra is készül Giuseppe Conte kormányának leváltásával.

Antonio Tajani, a FI alelnöke olasz és európai újraindulási stratégiát sürgetett, arra emlékeztetve, hogy több tízezer olasz vállalkozás vár segítségre a járvány utáni újrainduláshoz.

Róma, 2020. június 2. Matteo Salvini szenátor, az olasz ellenzéki Liga párt vezetője (j) Antonio Tajaninak, a Hajrá Olaszország (FI) párt alelnökének (b) és Giorgia Meloninak, az ellenzéki jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párt vezetőjének a társaságában a köztársaság napja alkalmából rendezett pártrendezvényen Rómában, az Olasz Köztársaság kikiáltásának 74. évfordulóján, 2020. június 2-án. MTI/EPA-ANSA/Fabio FrustaciForrás: MTI/EPA-ANSA/Fabio Frustaci

Egy római nő az MTI-nek azt mondta, úgy érzi, a miniszterelnök Contéval "bűnözők vezetik az országot, akik nem nyújtanak védelmet az olasz családoknak, ezért azonnal távozniuk kell". A haragosabb tüntetők az olasz himnuszt énekelve szintén a kormány távozását követelték. "Szabadság! Választásokat! Kormányváltást!" - kiabálták a demonstrálók. Egy magát régi jobboldali választónak nevező idős férfi úgy vélte, itt volt az ideje, hogy az olaszok utcára vonuljanak, hiszen választások nélküli kormány vezeti őket. Egy fiatalember, arcán a Liga pártlogójával díszített szájmaszkkal, azt mondta, nem lehetett az olaszokat tovább "politikailag is karanténba zárni".

Főpróba a következő tüntetés előtt

Elemzők főpróbának nevezték a jobbközép demonstrációját a július 4-re a római Circus Maximus mezejére meghirdetett országos tüntetés előtt, amelyhez már egész Olaszországból csatlakozhatnak résztvevők. A római Piazza del Popolón kedd délután az úgynevezett narancssárga mezesek folytatják a tüntetést, akik egy hete a milánói Dóm téren szintén a kormány azonnali távozását sürgették.

A több mint hetven olasz városban megrendezett demonstráció központi helyszínén, a római Popolo téren óriási olasz zászlóval felvonuló tömeg Giuseppe Conte kormányfő lemondását és azonnali választásokat sürgetett.