Több épületbe is betörtek Ajkán

Vágólapra másolva!
Az ajkai rendőrök lopás miatt nyomoznak az ellen a három fiatal férfi ellen, akik több ház melléképületét is felfeszítették, és mindent elvittek, ami a kezük ügyébe került.
Vágólapra másolva!

Június 1-én egy ajkai lakos hívta a rendőröket azzal, hogy

a kiskertjéhez tartozó melléképületet feltörte egy idegen, és szeszes italokat lopott.

A rendőrök megállapították, hogy nem csak egy bódét feszítették fel, hanem

tíz másik faházba is bejutottak ezzel a módszerrel. A kiskertekből szerszámokat, terményeket, légpuskát, műanyag kannát és lakatot vittek magukkal.

A rendőrök a bejelentést követő pár órán belül rájöttek, hogy kikel kell keresniük. Két 24 éves, helyi férfit aznap délután Ajkán, 22 éves, kolontári társukat pedig másnap délután fogták el a lakásában. Mindhárom férfit kihallgatták, lopás miatt indult ellenük eljárás.

Forrás: Police.hu