Egyetértünk és egyet érzünk

2020.06.04. 06:58

Trianon kapcsán kerülöm az elkeseredett sóhajtozásokat, a könnyes jajongást, nem állhatom a tehetetlen pesszimizmust. A magyar nemzet erős, és készen áll arra, hogy közös erővel egy jobb jövőt építsen a maga számára. Semmi okunk borúlátónak lenni, végre magunk mögött tudhatjuk a szétszakítottság évtizedeit, a XXI. században újra győztes nemzet lehetünk. Együtt, mi magyarok.

Anyai dédnagyapám négyévnyi orosz fogság után tért haza az első világháborúból Máramarosszigetre. Mire hazaért, az a Magyarország már nem létezett, amiért ő az életét is feláldozta volna. A világ fenekestől felfordult, míg távol volt, ő azonban ugyanaz a magyar ember maradt. Nem volt választása, a határokat megváltoztatták, a vagyonát elrabolták, ő a családjával együtt román impérium alá került. Nem volt hova mennie.

A fia, az anyai nagyapám valahol a Felvidéken tette le a fegyvert a második világháború utolsó hónapjaiban. Ő pedig sebesülten elindult haza, Máramarosszigetre.

A sors furcsa fintora, hogy a nagyapám előtt több választási lehetőség is kínálkozott. Nyíregyháza közelében járt, amikor döntenie kellett, hogy az édesapjához menjen Munkácsra vagy a beteg édesanyjához, aki Máramarosszigeten vészelte át a háborút. Döntenie kellett, pedig nem akart. Csak haza szeretett volna menni, visszatérni a tanári katedrára és békében élni. Persze maradhatott volna Magyarországon is, de nem tehette, mert gondoskodnia kellett az idős édesanyjáról, nem hagyhatta cserben. Pedig tudta, hogy Magyarország határai bezáródnak a háta mögött, és többé nem térhet vissza oda.

Az isteni gondviselés kegyesebben bánt a nagyapámmal, mint a történelem. 91 évesen még megérte, hogy magyar igazolványt kapjon a hazájától. A magyarságát hivatalosan is bizonyító okiratot betette a többi fontos holmi közé: a dédnagyapám fogságból írt levelei mellé, a nemzethűségi bizonyítványa és a kolozsvári bevonulás emlékére kapott kitüntetése társaságába. 

Nem volt naiv ember, jól tudta, hogy miért keltettek lármát egyesek a neki fontos igazolvány körül. Negyven évig az ilyenek miatt csak úgy tudott bemenni a máramarosszigeti katolikus templomba, ha előbb meggyőződött, hogy senki nem látja meg. 

Nem tudom, hogy mi volt az első lépés a nemzetegyesítés útján, de a magyar igazolvány kétségtelenül a legjelentősebb állomás volt ebben a folyamatban. Az első Orbán-kormány ezzel kezdte meg a nemzet jogi értelemben vett egyesítését, a magyar kormány egyértelművé tette, hogy számon tartja és felelősséget vállal a világ magyarságáért. Az anyaország újra teljesítette kötelességét.

Forrás: Origo

2002 után az anyaország azonban újra megváltozott, mostoha lett a magyarokkal szemben, számtalan olyan gesztust tett, amit a legjobb lenne végleg elfelejteni. 

Amikor a második Orbán-kormány nekilátott az újonnan keletkezett sebek begyógyításának, első intézkedései közt lehetővé tette, hogy a magyarok egyszerűsített eljárásban kapjanak magyar állampolgárságot, a magyar közösségek közti kapcsolatteremtést minden erejével támogatta. 

Újra egyesült a nemzet. 

Ez a közös hazánk, amit többé senki nem bonthat le, nem csonkíthat meg. A nemzetegyesítés sikerült, magyarok között nem léteznek határok, korlátozások nélkül lehetünk mindannyian magyarok. Ehhez pedig nem kellett fegyvert fognunk és háborúba mennünk, mint a nagyapáinknak. Az elmúlt 10 évben befejeződött a nemzetegyesítés folyamata, egyetlen puskalövés nélkül.

Megmozdult a magyar világ, New Yorktól a Havanna lakótelepen és a rózsadombi villákon át, egészen a csángó falvakig mind újra egy nemzethez tartozunk. Minden különbözőségünk ellenére.

Persze az állampolgárság megszerzése nem tett senkit magyarrá, aki korábban nem volt az. A határon túli magyarok akkor is a magyar nemzethez tartoztak, amikor szögesdrótokkal voltunk egymástól elválasztva, amikor tilos volt magyarul megszólalni nyilvános helyeken. Azonban annak igenis nagy jelentősége van, hogy a magyar állam kifejezte, hogy minden magyart ugyanazok a jogok illetnek meg, éljenek a Föld bármely pontján. Világossá tette, hogy a magyar nemzetet nem lehet erőszakkal szétválasztani, a magyarok számíthatnak egymásra. Mert nem politikai jelszó volt, hanem alapérték: 

Minden magyar felelős minden magyarért. 

A magyar-magyar kapcsolatok fejlődését már nem lehet megállítani, az 1100 év óta meglévők mellett, ezernyi újabb kötelék fűz minket össze. Végre elmondhatjuk, hogy a Kárpát-medence egyetlen szeglete sem külföld a magyarok számára. A nemzetből pedig többé senki nincs kirekesztve, ahogy nem erőszakolja senki azt sem, hogy kötelezően részese kell lenni ennek a közösségnek.

Orbán Viktor Sátoraljaújhelyen, a Nemzeti Összetartozás Napján 2019-benForrás: Facebook

A közös ünneplés azonban egyelőre elmarad. Ennek egyik legfőbb oka, hogy az ellenzéki tábor nem meri beismerni nyilvánosan, hogy  a nemzetegyesítés a magyar jobboldal érdeme, az elmúlt 100 év legfontosabb nemzeti sikere a Fideszhez kötődik. Nem akarják elismerni, hogy a 100 évnyi szétszakítottságnak a Fidesz vetett véget, hogy a lelkekben tovább zajló világháborút a Fidesz zárta le. A Fidesz nemzetpolitikájának köszönhető, hogy a közös életük minden területén újra egymásra találtak a magyarok.

A határon túli magyarság 100 éve él párhuzamos társadalmakban, saját intézményi hálót működtet, amelyek folyamatos támadásoknak voltak kitéve. A templomaikat, az iskoláikat, színházaikat, néha a személyes vagyonukat is fenyegették az utódállamok soviniszta erői. A Fidesz állt a leghatározottabban a magyarok mellé. Az ukrán oktatási törvény kapcsán éppúgy, mint Románia visszaállamosító törekvései esetében. A diplomácia minden eszközét felhasználta a magyar közösségek védelmében.

Az ellenzéki buborékban tilos elismerni a kormánypárt sikereit és érdemeit, legyen szó gazdaságról vagy nemzetpolitikáról. Különösen annak tudatában tűnik kínosnak a beismerés, hogy akik most nem képesek velünk együtt ünnepelni, azok nem egy esetben a nemzet terheit növelni akarták. Amikor pedig lehetőségük lett volna segíteni, akkor ellökték maguktól az elszakított magyarokat.

A nemzetpolitikát ki kell menteni a napi politikai csatározások frontvonalából. Különben sosem fogunk együtt ünnepelni, akkor sem, amikor egyetértünk és egyet érzünk. A legjobb kezdet egy beismerés lenne, majd azonnal elkezdhetnénk tervezgetni a közös jövőnket.  

A magyarság előtt szép kilátások állnak a Kárpát-medencében. 

De nem ismételhetjük meg a XX. század bűneit, többé nem fordulhatunk el egymástól.