Indokolt a járványügyi készenléti helyzet fenntartása

2020.06.04. 12:01

Nyugvóponton van a járvány Magyarországon, mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos az Operatív Törzs csütörtöki online tájékoztatóján. Június 16. után pár napon belül megszűnhet a veszélyhelyzet, így több korábbi korlátozást is feloldhatnak, közölte az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa.

Kiss Róbert rendőr alezredes, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa kijelentette, hogy Magyarország sikeresen és eredményesen védekezett a koronavírus-járvány első szakaszában.  Elmondta, hogy június 16-án szavazhat a veszélyhelyzet megszüntetéséről, az annak megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról, és az egészségügyi készenlétről szóló törvényjavaslatról a parlament. Hozzátette: a koronavírus elleni védekezés második szakaszában is indokolt a járványügyi készültség fenntartása, ezért az Operatív Törzs továbbra is ellátja a feladatait, és a kórházak irányítási rendszere is változatlanul a járványveszélyhez igazodik.  Az Operatív Törzs továbbra is dolgozni fog – tette hozzá.

Beszámolt arról is, hogy csütörtökön és pénteken 56 kórházba szállítanak ki egyéni védőeszközöket, arcvédőket, orvosi szájmaszkokat és védőköpenyeket, amelyek készletezését a kórházparancsnokok hajtják végre.

Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, bár Ausztria mától megnyitotta a határt, de a Magyarországra belépéskor az eddigi szabályok érvényesek, vagyis csak azok nem kerülnek hatósági házi karanténba, akik négy napnál nem régebbi igazolással rendelkeznek, hogy nem fertőzöttek. A rendezvényekre vonatkozó korlátozás fennmarad, de az általános korlátozások a veszélyhelyzet megszüntetésével véget érnek. Június 16-át követően pár nap alatt a veszélyhelyzet megszűnhet  - mondta. Ezt követően a színházak, múzeumok, mozik és fürdők kinyithatnak. Kiss Róbert elmondta, hogy június 20-án érhet véget a különleges jogrend.

2115-re nőtt a hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzésére regisztráltak száma, az aktív felhasználók köre 860 fő, és jelenleg 10 985 karantén van érvényben. 419-re emelkedett a járvánnyal kapcsolatos bűncselekmények száma, ebből 120 rémhírterjesztés, 29 közveszéllyel fenyegetés, 128 csalás, 22 pedig járványügyi szabályszegés miatt indult – ismertette Kiss Róbert. Hozzátette, hogy 80 főt hallgattak ki eddig. A határforgalom szólva elmondta: teherforgalomban a belépőoldalon Tompánál, Röszkénél, Ártándnál és Csengersimánál 2-2 órás, Csanádpalotánál 1 órás, kilépőoldalon pedig Röszkénél 2 órás, Csanádpalotánál 1 órás várakozással kell számolni. Személyforgalomban a belépőoldalon Csengersimánál és Röszkénél 2 órát, Nagylaknál 1 órát, a kilépőoldalon Röszkénél és Nagylaknál kell 1-1 órát várakozni. – mondta Kiss Róbert.

Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, hogy az elmúlt 24 órában nem történtek jelentős változások a járvánnyal kapcsolatban. A vírus nyugvóponton van  – jellemezte a helyzetet.

Az országos tisztifőorvos ismertette a csütörtök reggeli adatokat, ezekről itt írtunk bővebben. 

Ha visszatekintünk az elmúlt hétre, akkor ezek az adatok kiegyenlítődtek. Azt látjuk, hogy 10-20 az új fertőzöttek száma. Ők általában kontakt személyek  – mondta Müller Cecília.

A kedvező adatok lehetőséget adnak kedvező változtatásokra. Lassan, óvatosan vezetjük be ezeket a változtatásokat – mondta, azzal indokolva, hogy így időben meg tudják hozni a szükséges intézkedéseket.

A szociális intézmények fertőzöttsége kapcsán kiemelte, hogy nem emelkedett az érintett intézmények száma, számuk 33. Június 20-át követően fognak változtatni az idősekre vonatkozó szabályokkal kapcsolatban. 

Müller Cecília tegnap módosított a szociális intézmények látogatási szabályain. „Egy részleges látogatási tilalmat feloldó határozatot hoztam. Ez azt jelenti, hogy a látogatás lehetőségét a szociális intézményekben is biztosítani kell. Ez a teljes vertikumra kiterjed. Nemcsak az idős otthonokat, hanem valamennyi szociális ellátási formát érinti ez a tegnap általam kiadott rendelkezés.A közelebbi hozzátartozóknak lehetőségük van látogatásra a szociális intézményekben"  – mondta.

Csak az a hozzátartozó menjen 2 méteren belülre a látogatott személyhez, aki ismerős, rokon családtag – ismertette. Azt javasolják, hogy a találkozás történjen az intézmény udvarán. „Legalább két méterre egymástól üljenek, és élvezzék egymás társaságát – húzta alá. Csak egészséges személy tegyen látogatást – sorolta az országos tisztifőorvos. Emellett Müller Cecília azt kéri, hogy legyen fertőtlenítőszer, és a látogatók viseljenek maszkot.

Vallási események is megtarthatóak az intézményekben, a társadalmi távolságtartás betartásával – mondta Müller Cecília.

Ahol több beteg tartózkodik, ott egyszerre egy látogató mehet be a szobába, maszkviseléssel. Ezeket a szabályokat fontos betartani – tette hozzá az országos tisztifőorvos. Étel, ital bevihető az intézménybe, ennek eddig sem volt akadálya. 

Fertőzött lakót nem lehet látogatni  – ismertette Müller Cecília, aki köszönetet mondott a szociális intézményekben dolgozó gondozóknak. Alapvető igényeket elégítettek ki, a munkaköri kötelességükön túl foglalkoztak a betegekkel – mondott köszönetet az országos tisztifőorvos.

Nagyon köszönöm, hogy mellettük álltak, és mindent megtettek azért, hogy könnyítsék az intézmények lakóinak az életét – mondta Müller Cecília. Nagyon nehéz kifejezni azt a hálát, amit szeretnék átadni a gondozóknak – mondta Müller Cecília, aki Kalkuttai Szent Terézt hozta fel példaként. Nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket, nagy szeretettel - mondta. 

Nem tesznek különbséget a táborok között a járvány szempontjából - válaszolt az Origo kérdésre az országos tisztifőorvos. Nyugodtan vigyék bármilyen táborba a gyereket – tette hozzá.

Továbbra is folyamatos egyeztetések vannak a szomszédos országokkal a Magyarországra utazással kapcsolatban. Szlovénia és Szerbia esetében nincs szükség kéthetes házi karanténra hazatéréskor  – válaszolta sajtókérdésre Kiss Róbert. 

Egy budapesti férfi szájmaszkban vásárol zöldségetFotó: Csudai Sándor - Origo

Tovább nőtt a halottak száma a Pesti úton

A kormányzati tájékoztató portál csütörtök reggeli adatai szerint a hatóságok újabb 23 új megbetegedést regisztráltak, így 3954 főre nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt újabb 5 krónikus beteg, ezzel 539 főre emelkedett a halottak száma. Mindezidáig 2205-en gyógyultak meg, az aktív fertőzöttek száma 1210 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 41 százaléka, a meghaltak 59 százaléka, a gyógyultak 48 százaléka budapesti. Jelenleg 406 fő igényel kórházi kezelést, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen.

A Pesti úti idősotthonban 49-re nőtt a halottak száma.

A Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli összesítése szerint világszerte 6 511 696 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban. A halálos áldozatok száma 386 073, a gyógyultaké pedig 2 807 420-ra nőtt - közölte az intézmény.

Vakcinafejlesztési projekt

A koronavírus elleni vakcina fejlesztésével kapcsolatos közös vállalkozásba kezd a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoportja és a Cebina osztrák biotechnológiai cég - közölte az egyetem csütörtökön az Origóval.

A PTE közleménye szerint a konzorcium olyan modern, harmadik generációs koronavírus-oltást dolgoz ki, amely alapvetően különbözik a jelenlegi fejlesztési megközelítésektől, s amelynek első fázisú tesztelése akár már 2021-ben elvégezhető lehet.

KAPCSOLÓDÓ CIKK